Terápiás gombóc

jeeka Tudatos Túlfogyasztó Pén, 2009-10-30 12:07

Retek egy meló a gombócfőzés, bele kell gebedni. Ráadásul én nem is szeretem a gombócot, akkor mit bajolok vele? BiLnek kedvence a barackos gombóc, naés? Most ezért keccsölök?

Frászt. Azért keccsölök, mert feladatom van. Válogatós, hisztis gyerek voltam, egy csomó mindent nem ettem meg. Fel kell nőnöm végre: rekapitulálom a régi mumusaimat, és megteremtem a saját szám íze szerinti változatot mindabból, ami mások kanaláról nem tetszett. Mondhatnám úgy is, hogy legyőzöm a félelmeimet.


Hát nem tiszta pacman?

Ennek a tripnek a része a gombóc. Mink nem vagyunk gombócos népek, nem emlékszem, hogy anyám egyszer is főzött volna akár gombócot, akár nudlit. Nagyanyám se. A szilvás gombóc nekem a gyorsfagyasztottból csirizrefőzött, mégis kemény tésztájú menzai borzalmat jelenti – kisiskolás koromban még bírtam, mert szerettem a menzát, de ma már nem tudnám legyűrni a torkomon. A morzsa-porcukor-gyümölcsbele kombó nekem is bejött, ahogy Péter Annának is, de én nem adom fel: biztos, hogy van szerethető gombóc. Nyilván: a sajátom.

Ahhoz képest, hogy milyen primkó, alacsony presztízsű kaja, iszonyat meló van vele. Az egész azzal kezdődik, hogy az ember megfőz egy valag krumplit. Én például héjában. Mer úgy krumplibb marad az íze, és azt én szeressem. Ha kézhőmérsékletűre hűlt, lehúzgatom a héját és átnyomom ezen az izén, amit mások krumplinyomónak hívnak, de szerintem gesztenyenyomó. Ilyen lesz:

Na és ekkor jön a legszarabb része. Megsózom, és kilónként mondjuk két tojással dobom meg, de ez csak tipp. Igazából még sose mértem le, mennyi krumpliba adom az anyagot, így mindig kötélen táncolok, mikor elkezdem belelapátolni a lisztet is. És itt állj: KEVÉS lisztet! A legförtelmesebb a gombócban, ha vastag és kemény a tésztája. Pfuj! Annyi lisztet adok csak bele, amennyivel épp nem folyékon a buli. Iszonyú vastagon lisztezem a deszkát, hogy a lágy maszlag bele ne ragadjon, épp csak kiteregetem, vágom kockákra és csomagolom bele a jót.

A sárgabarackos BiL kedvence. Egész picike barack kell bele, szezonon kívül meg aszalt kajszi. A tészta kábé annyi legyen, mint a töltelék, így van egyensúlyban a cucc. Akkor lesz nagyon szar, ha csak nyomokban tartalmazza a tőtteléket. Óvatosan csomagolom, lobogó vízbe dobálom, jó istenesen megfőzöm, de nem főzöm széjjel. Épp csak addig, míg a gyomromban elmúlik az a fura borzoló érzés, ami a szerelem első három hetében jellemző (félelemmel vegyes izgalom, a boldogság ígérete).

Mikor már nyugodt asszonyi állapotba kerülök, kivakarom őket a vízből és durr az őrölt fahéjjal szárazon pirított morzsába. Nincs olaj, az csak elnehezítené a gombócaimat. Jól átforrósítom őket a bundában is. Remegek a gyönyörűségtől: könnyű, nyúlékony tésztát varázsoltam, ami másnap, hidegen is puha lesz. Jessz!

Simán lehet faksznizni, kérem. Ha már ennyit szívtam ezzel a tenyeres-talpas édes főétellel, hát learatom a kerület összes babérját. Mennyen bele füge! Az ötlet, hogy ilyen szokatlan dolgot csomagoljak krumplitésztába, megrészegít, de nem tévedek: tökéletesen működik. Olmós, puha barnacukrot szedek mellé. Még egy kis almapálinkás beszterciszilva-lekvárt kanalaznék köré, és indulnék vele a Czifray versenyen!

Télen meg, amikor már nem kapni friss fügét, a szárítottat áztatom, esetleg felfőzöm vörösborban, így gombócolható-rágható állagot kap.

Jó, nem feledkeztem el a klasszik szilvásról sem. Beszterci szilva van benne, apró szemű, feszes húsú gyümölcs, épp csak egy cseppet enged ki a leveiből, büszke növény. De ezt is muszáj feljebb házasítani: a proli zsemlemorzsa helyett (mondjuk annyira nem volt proli, saját őrlésű, hemm) belefürdetem pirított darált dióba. Mekkora megahiperkirálylány vagyok?!

Ez az első VKF-pályaművem. A VKF= Vigyázz! Kész! Főzz! - kajabloggerek versenye, vagy leginkább seregszemléje.

Na, ki hogy utálja a gombócot?