Gaia kertje - A fűszerspirál

sistvan Erdőkertek Szo, 2014-02-01 23:26

Kicsit tovább mehetünk a kerti formák és minták használatában. A permakultúrás alapelvek az mondják nekünk, hogy kezdjünk a küszöbünknél, ezért telepítsük a fűszerkertet a hátsó ajtónktól induló út mellé. OK, akkor kezdjük az oregánóval, tegyünk közvetlen mellé néhány kakukkfüvet, utána metélő hagymákat, szeretjük a metélő hagymát, ezért vagy ötöt belőlük is ültettünk, végül még néhány petrezselymet és egy kevés mentát. Hozzáveszünk még egy tucatot a kedvenc fűszernövényeinkből, és három zsályával lezártuk. Hamarosan vagy huszonöt növény szegélyezi az út szélét egészen a hátsó kertig elnyúlva.

A zsályák elég messzire kerültek. A kellemetlen esős napokon csizmát és kabátot kell vennünk, ha meg akarjuk szedni a fűszernövényeket. Könnyen előfordul, hogy némi lelkiismeret-furdalással inkább a szekrénybe nyúlunk szárított zsályáért, és hagyjuk a metélőhagymát. Ráadásul 10 méter út kell ennek a kis fűszerkertnek a jó megközelíthetőségéhez, és minden talpalatnyi út egy darabbal kevesebb termőföldet jelent.

Mi lenne, ha a fűszerkertet más minta alapján terveznénk ? Az egyenes, vagy akár a kanyargó út helyett, hajtogassuk úgy össze az utat, hogy az egész dolog kevesebb teret foglaljon el. Egyszerűen bele is dobálhatjuk a fűszernövényeket egy szabványos emelt ágyasba, ha hagyunk erre egy unalmas négyszögletes földdarabot kint az ajtónknál. Ezzel teret lehet megtakarítani, igaz, egy-másik növény eléréséhez elég sokat kellhet nyújtózkodni. De legyünk kreatívabbak. És itt jön a képbe egy kis forma- és mintaismeret.
Ez egy tökéletes hely a fűszerspirálnak. A fűszerspirál a 7 – 10 méter hosszú útszéli növényt egy kb. másfél méter átmérőjű csigavonalas mintára teker fel. És ez nem csak egy lapos spirál. Lássuk, hogyan működik.

keresztmetszetA fűszerspirál egy jó termőföldből felhalmozott dombbal kezdődik, ami kb. egy méter magas és másfél méter széles. Ezt a dombot úgy alakítjuk spirállá, hogy futball-labda és ököl közötti nagyságú kövekből rakunk ki egy olyan spirálformát, ami az aljától kanyarodik befelé a tetejére. Ehhez a nagyobb köveket tesszük az aljára. Hagyjunk kb. 30 cm talajt a spirál szintjei közt.




14 növányItt az ideje, hogy a spirálra felkanyarodva beültessük a növényeket. Kb. 10 méter egyenes sort csavarunk fel egy sokkal kisebb területre. Az összes fűszernövény rögtön ott nőhet az ajtó előtt, és csak annyi helyet használunk fel az útnak, amennyi a spirál körbejárásához kell. Ráadásul a talajt felhalmozásának köszönhetően a központi növényeket nagyobb hajlongás nélkül elérjük.
Amikor a spirál és a domb mintáját egy háromdimenziós csigavonalba kapcsoljuk, akkor ez többet nyújt a hely- és munkamegtakarításnál. A dombnak az alakja miatt most a négy égtáj felé néző lejtői vannak. A napos, délre néző lejtője melegebb, mint az északi. A keleti oldala, amit reggel ér a nap, hamarabb ki fog száradni, mint az északi. Az alján nedvesebb fog maradni a talaj, mint a tetején. Egy különböző mikroklímákkal rendelkező fűszerkertet hoztunk létre. Ezért minden növényt megfelelően tudunk telepíteni a hozzájuk illő környezetbe. Az olyan változatok, amelyek a meleg, száraz klímát élvezik, mint az oregánó, rozmaring és a kakukkfű, azok a napos déli oldalra a tetőhöz közel fognak kerülni. A petrezselyem és a metélő hagyma, amelyek a hűvösebb, nedvesebb klímát kedvelik, azok az északi oldalon lelnek otthonra. A koriander, ami gyakran felmagzik a túl sok naptól, az állomásozhat a keleti oldalon, ahol védett a perzselő délutánoktól. Hasonlóan a többi növényt is be lehet csempészni a nekik legjobb helyre.

Néhány tipp a fűszerspirálhoz:
- Az ábrán felsorol növények csak példák. Válaszd a saját fűszernövényeid közül, nem kell mindenkinek kasvirág. Nem kell kizárólag fűszernövényekből állnia, nyugodtan tegyél közéjük salátát és más zöldfélét, szamócát, virágokat vagy egyéb gyakran használt kis növényeket.
- Takarékoskodj a jó földdel, és a domb alapjába tegyél néhány követ, betontömböt, vagy hordjál oda altalajt, és erre építs.
- Vezess el egy öntöző csövet a domb belsejében, (1/4 vagy ½ colost,) amelyik a tetején jön ki, és csatlakoztass rá egy kis szórófejet.
- Az új spirál laza földje várhatóan le fog ülepedni, ezért, miután felhalmoztad a földet, locsold be alaposan, de ne mosd le, és hagy ülepedni a földet tömörítés nélkül. Ez után lehet, hogy kell még valamennyi földet ráraknod.
- Gondolkodj el rajta, hogy egy kis medencét vagy tavacskát süllyesztesz a spirál lábához. Vízi zsázsa, vízi gesztenye és más ehető vízi növények nőhetnek benne.

Szép kövekkel kirakva a spirál bármely kertet szemet gyönyörködtető központi eleme lehet.

Nicole Faires
(A kép John Faires "The Ultimate Guide to Permaculture" könyvéből van.)

Fűszerspirál 14 növényre
Spirál - keresztmetszet