Boldog vagyok a Bugyogós Macával

jeeka Tudatos Túlfogyasztó Ked, 2012-05-29 22:23

Semmi jelentősége, és nem is meglepő, mégis ideje leírnom: végtelenül boldog vagyok ezzel a gyerekkel! Minden szarral, minden nehézséggel együtt is.

A leaden túl nem tudok nagy újdonságokkal szolgálni, ha csak annyival nem, hogy nehéz indítás után azt hiszem, elérkezett az állapot, amikor átfordultunk: most már inkább imádok élni, élvezem az életet a gyerekemmel.

Az első évértékelőből - fájdalom, de nagyon helyesen - kiderülhetett, hogy a kezdeti nehézségeknek sikerült megkeseríteni a rajtot. Minden cukiság és imádathullám ellenére a legalapvetőbb benyomásom a gyereknevelésről az lett, hogy ISZONYATOSAN NEHÉZ.

Luca ül a fiókban
Nem én ültettem oda!

Aztán valahogy csak átbillentünk a túloldalra. Most se szuperkönnyű, sőt, a mai nap kifejezetten nehéz volt. Cuconka egész nap labilis idegállapotban volt, folyton kiakadt apróságokon és iszonyú üvöltözéseket csapott. Mégis az az érzésem, hogy nagyon jó nekünk együtt.

(Persze a mai nap hiteles mérlegéhez hozzá tartozik, hogy megtanított egy félős mésfélévest vadállat módon csúszdázni és egyetlen pillantással levett a lábáról három banki alkalmazottat. Meg nekem adta az ebédjét, egyszerűen szeretetből.)

Ez a gyerek végülis pont olyan lett, amilyet akartam. Egy tank, egy buldózer, egy úthenger. Nem ismer kifogásokat, mindent tudni vél, vakmerő és határozott, és közben baromian figyel. És bújik és játszik és hülyéskedik. Már humora van. Felismeri és értékeli a viccet, kitalál sajátokat. Sokszor csak úgy egymagában játszik és időnként hangosan felröhög a saját poénjain.

Egy érzékeny kis pitbull. Imádom.

Lassacskán bekúszik a közbeszédbe a kistestvér, mint legitim projektöltet. Maaaajd valamikooooor. Ha megírtam a szakdogáimat, ha a zöldpók olyan állapotban lesz, ha kiköltöztünk a blaháról, ha lesz pénzünk, ha lehet otthon szülni. Ha lefogytam és kiélveztem, hogy újra rám jönnek a régi szoknyáim. és legfőképp ha a házasságunk olyan állapotba kerül, hogy egy újabb ilyen kaliberű terhelést kibírjon.

Talán nem is történt semmi más, csak sikerült elfogadnom, hogy az élvezet együtt jár a nehézséggel. Egyszerre, egy időben. Talán csak eddig tartott.

Nyilván az sem mindegy, hogy a Bugyogós Maca mostanra egy többé-kevésbé önszórakoztató kis mucika lett, aki kapcsolatot teremt, sokszor kifejezetten türelmes és sugározza vissza azt a szeretetet és energiát, amit mi adunk neki.

Most már nem vagyok dühös, ha álmában megébred és félbe kell hagyjam a blogposzotmat, hogy megszoptassam. Most már inkább az összetartozás meg a meghittség az erősebb benyomásaim, nem pedig az, hogy mennyire fáj a gerincem a sok fekve szoptatástól. (Pedig iszonyúan fáj!)

Mi jöhet még? Kábultan vigyorgó idióta leszek? Vagy már az vagyok?