A teljesen értelmetlen kisbabás hómvideó

jeeka Tudatos Túlfogyasztó Sat, 2011-11-05 13:06

A szülésig én is kéjesen poénkodtam azokon a szülőkön, akik a saját avatarjukon a gyereküket szerepeltetik; kiposztolják a fészbukra, hogy a gyerek mekkorát kakált, urambocsá hány grammot szopott. "Abban a percben rejtem el örökre!" - mondogatta az én uram. Most meg azon kapom magunkat, hogy fényképezővel meg mobillal videózzuk a gyereket, tök érdektelen helyzetekben.

Az érdektelenség, persze, mint minden esetben, relatív: ahhoz képest, hogy egyébként mozgóképek készítése a szakmám, és itt figyel a polcon egy két és fél kilós kameraszörny, amivel gyönyörűen élezett képeket készíthetnék - ahhoz képest szánalmas ez a kamerával bohóckodás. A génmódosítás veszélyeihez képest pedig elenyésző jelentősége van annak, hogy az én gyerekem hogyan rikongat ébredés után, amikor egy homeopátiás tubust a kezébe adok csörgőnek. (Szupercuki!)

Ha azonban eszembe jut, hogy egy nyomorult ember vagyok, akinek, fajtájából adódóan, a legnagyobb boldogság, ami megadathat, egy ilyen édes kis cuki, máris máshogy fest a dolog. Az újságolvasó szemével érdektelennek tűnő videó hirtelen mégiscsak fontos lesz: ezen jelentem meg 270 kilométerrel élő szüleimnek, hogy íme, van az unokájuknak egy új hangja, így rikolt, amikor vidám. Így ők is részt kapnak abból, ahogyan a lelkünk együtt növekszik a gyerekkel; azonosulunk vele, az örömei és a bánatai a miénk is, a sikerei a mi sikereink.

Egyúttal saját magamnak is csinálok egy archívomot, és ezzel emlékeztetem majd magamat a babázásra, amikor a kamasz gyerekem hullarészegen, hányástól csapzottan tántorog haza egy olyan zenei irányzat koncertjéről, ami ma még nem is létezik.

És Juliskát is ezúton értesítem, hogy a gyönyörű hálózsákját imádjuk, nagyon köszönjük a segélycsomagot! Ő az egyik fő ellátónk terhes- és gyerekcuccokkal, neki köszönhető, hogy fillérkeből megúsztuk eddig a kölyközést.

Az alábbi mű pedig a videokonferencia távoli leszármazottjának tűnhet, mellyel üzenjük a devizahiteltől sínylődő messzi nagyszülőknek, hogy hát szorri, mégse megyünk ezen a hétvégén látogatóba, pedig ti már nyilván rázsibbadtatok, hogy fürdethetitek az unokát - Anyámnak ugyanis ez a kedvenc tevékenysége a gyerekkel kapcsolatban.

A gyermektelen fanyalgóknak azt tudom mondani: mielőtt belevágnátok a gyerekezésbe, el sem tudjátok képzelni, hogy ez milyen. Vannak róla gondolataitok, de az meg sem közelíti a valóságot. A szülés és a gyereknevelés a legnagyobb teljesítmény, amit az ember valaha nyújthat. Sokkal keményebb és fontosabb munka, mint etikus médiát csinálni, törvényeket átírni, vagy bármi más. És mivel a szívás 95%-a ebben a társadalomban az anyáknak jut, teljesen érthető, hogy némi elismerést várnak a kőkemény munkájukért, ezért írják meg az összes szánalmas baromságot, hogy hogy köpi ki a céklát meg mekkorát hányt reggel, miközben csuklóig túrtam a torkában az után a rohadt levél után, ami fojtogatta.

Ha létezne értelmes nyilvános diskurzus a gyerekezésben nyújtott teljesítményről, akkor nyilván volnának szavaink a fontos dolgokat elmondani. De mi, kisgyerekesek nem vagyunk része a nyilvánosságnak, a mi ügyünk magánügy, így érdektelen.

Mi ugyanis nem lopunk, nem hozunk megátalkodott döntéseket embermilliók sorsáról, nem spekulálunk ostobán mások javaival, sőt, időnként még a hajunkat sincs időnk megmosni.

Mi embereket csinálunk.