Erzsébetvárosi zajproblémák - az itt élők (szemével) fülével

BéKa Szindikátus - Összefogás a Városért Szo, 2011-06-25 08:34

Tisztelt Lakótársaink! Várjuk az Ön véleményét, javaslatait is a nagydiofa@gmail.com e-mail címünkre!

Az alábbi nyílt levelet írtuk Vattamány Zsolt polgármesternek:

BELSŐ-ERZSÉBETVÁROSI ZAJPROBLÉMÁK – AHOGYAN AZ ITT ÉLŐK LÁTJÁK

Tisztelt Polgármester Úr!

Erzsébetváros lakóiként, egyben érdekvédőkként is összefoglaltuk a közszájon forgó gondolatokat az itt élők éjszakai nyugalmát ellehetetlenítő zajokkal kapcsolatban.

Meggyőződésünk:
Ha Belső-Erzsébetváros örökség- és környezetvédelme megfelelően, jogszerűen szabályozva lenne,
ha a beruházók emellett gazdaságilag is ösztönözve lennének a bontás/túlépítés helyett a rehabilitációra,
nem lennének romkocsmák és zajproblémák sem. Tehát „oki kezelésként” ennek mielőbbi megoldását várjuk.
Ennek megvalósulásáig pedig „tüneti terápiaként” szükség lenne egy alapra, amely a vendéglátósok és a szálláshelyadók adójából, illetékéből gyűlhetne egy állandó éjszakai rendőri, közterület-felügyelői ügyelet finanszírozására. (Ne a vendéglátósok végezzék ezt a feladatot, akik ellenérdekeltek a hatékony rendszabályozásban.)
Alaphelyzet kéne, hogy legyen a vendéglátó egységek nyitva tartás korlátozása 22 (max. 24) és 6 óra között mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy az ügyelet eredményes (a környékbeliek tudnak-e éjszaka nyugodtan aludni, van-e csend, közbiztonság és tisztaság). Ha igen, a vendéglátósok bizonyos indokolt esetekben – a lakók hozzájárulásával – kérhessék a hosszabb éjszakai nyitva tartást, amely azonban lakossági panasz esetén visszavonható lenne.

A 2011. április 21-i Szimpla kert-beli összejövetelen a vendéglátósok tömegesen, ügyvéd képviselőjükkel együtt vettek részt, önkormányzati képviselők szép számmal, az érintett lakosság inkább csak mutatóban – 3-4 fő - (nem érdektelenségből, a lakosság meghívót nem kapott, páran véletlenül szereztünk róla tudomást). Pedig a cél a lakosság és a vendéglátósok közötti egyeztetés lett volna. A fórumon Polgármester úr azt mondta, 2011. január 1-től már nem a főváros, hanem a kerület kapja a 3 %-os idegenforgalmi adót. Mivel a kerületben lakópark építésére nincs mód, ezért a kultúra és a turisztika hozhat csak pénzt. Ez rendben is van.

Kérdéseink:
2010-ben a főváros milyen összegű idegenforgalmi adót kapott Belső-Erzsébetvárosból, azaz eztán a kerület ebből mekkora összegre számíthat?
Egyáltalán: a turisztika Erzsébetvárosban tényleg csak romkocsmákkal fejleszthető?
Összefüggésbe hozható-e a rengeteg romkocsma a kultúrával? És a lényeg:
Van-e az a pénz, ami pótolhatja az itt élők mindennapos éjszakai nyugalmát? Polgármester úr mennyiért áldozná fel saját maga és családja éjszakai pihenését?
Történtek-e intézkedések a 2011. januárban módosított csendrendelet alapján?
Elkészült-e a tavaszra ígért új csendrendelet?
_______________________________________________________________________________________

A romkocsmák elburjánzásának feltételezett oka és a lehetséges megoldások

Erzsébetváros bővelkedik megőrzésre érdemes régi épületekben. Az Óvás! Egyesület munkájának is köszönhetően, különösen Belső-Erzsébetvárosban az utóbbi évtizedben is több házat vettek műemléki védelem alá. Belső-Erzsébetváros nagy része pedig „az Andrássy út és történelmi környezete” néven világörökségi oltalom alá került, amely nemzetközi (egyetemes) szintű területi védelmet jelent. A nemzetközi védelem hazai jogba való beültetéseként a világörökségi listára felvett területet műemléki jelentőségű területté is nyilvánították, ami országos szintű területi védelmet biztosít. A területi védelem lényege, hogy a védett területen az egyedileg – műemlékként – nem védett épületek is műemlékként védendők, hogy a történelmi városszövet arculata megmaradjon.

Jellegzetesség, hogy Erzsébetváros Budapest legsűrűbben beépített, legzsúfoltabb, az egy főre eső zöldfelületben pedig a legszegényebb kerülete. Ezért a helyiek különös becsben tartják a még meglévő, viszonylag kisméretű, pár emeletes, de tágas belső udvarral, kerttel rendelkező, patinás házakat, az igen kis- számú teret, parkot, a házak udvarán kialakított kerteket, vagy akár csak a kertek lehetőségét kínáló, egyelőre aszfalttal, vagy kövezettel borított udvarokat.

A beruházók is felismerték Belső-Erzsébetváros varázsát, a történelmi negyed (többek között három zsinagóga is található itt), mint környezet felértékeli az új építésű házakat.
A probléma azonban az, hogy a beruházók nem érik be a beépítésre váró foghíj-telkekkel, egyre több és több belvárosi építési telket szeretnének.
Ráadásul nem alkalmazkodnak a történelmi környékhez, kizárólag saját rövidtávú profitérdekeik szem előtt tartásával minél kisebb ráfordítással, minél nagyobb szintterületű építmények – lakóházak, szállodák, irodaépületek – felépítése a céljuk. A régi, kisebb méretű házak bontásában és a negyed túlépítésében érdekeltek. Az eredmény pedig: sok régi, értékes épületet részben, vagy egészben elbontanak, sokszor a régi épületek tágas udvarait is építési teleknek tekintik. Helyükre igénytelen, túlméretezett, a környezetbe nem illő új házakat építenek. Így a történelmi városrész kezdi elveszíteni eredeti, értéket képező arculatát, ugyanakkor beépítettsége, zsúfoltsága tovább növekszik. A monstrum épületekhez kötelezően építendő egyre több mély- és pincegarázs generálta növekvő gépjárműforgalom a végletekig fokozza a környezeti terheltséget és az ezzel összefüggésbe hozható megbetegedések számát.

Az elvileg igen magas szintű örökség-védelem – akárcsak a környezetvédelem - nem érvényesül sem kerületi, sem fővárosi, sem országos szinten. A lakosság közérdeke csorbul a folyamatosan előtérbe helyezett beruházói profitérdekkel szemben.

Pedig a valódi, a problémát gyökeresen megoldó ötlet nyugati nagyvárosok példája alapján szavakban már rég megszületett.
Az építészeti örökséget hordozó Belső-Erzsébetváros rombolása a 2008. őszén elfogadott szabályozási terv és az elfogadáskor már elindított építésügyi eljárásokra változatlanul hatályos korábbi szabályozási tervek alapján – törvénysértő voltuk ellenére - bármikor folytatódhat. Ezt a folyamatot a kulturális örökségvédelmi hivatalnak, a közigazgatási hivatalnak (ma kormányhivatal), és az erzsébetvárosi építési hatóságnak együttesen kell megállítani:
1. Egy új, ezúttal valóban rehabilitációs szabályozási terv elkészítésével, amelynek alapja a KÖH, a főváros és a kerület közötti évekkel ezelőtti megállapodás szerint a KÖH által már rég elkészített, eredeti telkenkénti értékvizsgálat. A túlépítések kordában tartására és a gépjárműforgalom fokozódásának megelőzésére új építéseknél ne garázshelyek biztosítását írják elő, hanem adott szintterület beépítését kössék megfelelő területű park, vagy játszótér létesítéséhez. Az új szabályozási terv elkészültéig a folyamatban lévő építésügyi eljárásokra is kiterjedő változtatási tilalom adna csak biztonságot az értékmegőrzés és a környezetvédelem szempontjából.
2. A jogi szabályozás (és a szabályok megfelelő betartatása) mellett (nem helyett) gazdasági ösztönzőket – adókedvezményeket, stb. - kell kidolgozni, hogy a beruházók a történelmi környezetben a bontások helyett a házak megtartásában, rehabilitációjában legyenek érdekeltek.
Ha mindez megvalósul, szinte biztos, hogy a beruházók a jogi szabályozás által kényszerítve, de még inkább a kedvezmények által ösztönözve felhagynak a rombolással/túlépítéssel. Felújítani, értéket megőrizni és hasznosítani - rehabilitálni - jönnek majd ide a hosszú távon jóval nagyobb profitért. Ezáltal spontán el fognak tűnni a romkocsmák. Elit környék leszünk, ahová elit – és az itt élőkkel maximálisan együttműködő - vendéglátóegységek kívánkoznak, a romkocsmák által behozott turisztikai jövedelem sokszorosát biztosítva.

Sajnos ma még ettől elég messze vagyunk. Mindazok, akik felelősséget éreznek az itt élők egészséges életkörülményeiért – beleértve az épített örökség és a természeti környezet védelmét is -, egyénileg, vagy civil közösségekbe szerveződve próbálnak lépni az itt élők érdekében.
A lakók közül egyre többen gondolják úgy, hogy a romkocsmák ötlete a nehézségek dacára egyre eredményesebb civil érdekérvényesítő munkára válaszként született.

Szinte bevett szokás, ha a beruházó egy védendő épületet bontani szeretne, ott sorrendben a következő dolgok történnek:
- Az épület bontásban érdekelt tulajdonosa – kötelezettségei ellenére – semmit sem tesz az épület állagóvásááért, sőt, az a tapasztalat, hogy állagkárosító cselekedetei/mulasztásai (tetőablakok nyitva felejtése, a tető részleges, v. teljes elbontása, az építészetileg értékes elemek elhordása, a pince sittel, növényi hulladékkal való telehordása, ablakok eltávolítása, bedeszkázása, az udvar fáinak kivágása, stb.) felett még a hatóságok is szemet hunynak.
- Az előbbiek következtében pár év alatt olyan mértékű állagromlás következik be, hogy életveszélyessé válik az épület, amely esetben akár védendő, akár nem, immár kötelezően el kell bontani.
- Ha pedig olykor elszánt és hatékony érdekvédőkkel találják szembe magukat, két megoldás is létezik:
a bontásra szánt házat hajléktalan szállóként, vagy romkocsmaként „hasznosítják”. Előbbit inkább csak riogatásra használják, utóbbi azonban negyedünkben igencsak elterjedt és „bevált”. A romkocsmák más, végső céljában is vendéglátóhelytől abban különböznek, hogy a vendéglátósok szavaival ellentétben egyáltalán nem céljuk a helyi lakossággal való békés egymás mellett élés. Hivatalos nyitva tartásuk követhetetlen, sokszor gyakorlatilag 24 órás. Hangszigetelésre nem áldoznak. Több helyen van hangszigetelés néküli, vagy szabadtéri zeneszolgáltatás. A világ minden táján, tinédzserek, huszonévesek körében terjed: itt szabad lehetsz, bulizhatsz, ital van bőven, rendőr pedig nincs. Az ideözönlő, túlnyomó részt neveletlen, de főleg ittas fiatalok egész éjszakai üvöltözése, dohányzása, a szűk utcák „kerthelyiségként” való használata, piszkítása, taxi-konvojok zúgása, a taxikból kiáradó hangos zene, ajtócsapkodások jellemzik a hét napjait, de főleg éjszakáit. Ez pedig gyakran vezet oda, hogy az itt élők közül aki teheti, feladja és elköltözik, vagy akinek nincs módja elmenni, az beletörődik inkább még a bontás/új építésbe is. „Csak még egyszer az életben átalhassuk az éjszakákat.”

Pedig szívesebben élnénk a megszokott kedves, régi házak között, mint azok túlméretezett, igénytelen utódainak árnyékában. A külföldiek sem az új, panelszerű monstrumokra kíváncsiak. A történelmi városrész értékeihez azonban nem méltóak a romkocsmák. Az általuk vonzott idegenforgalom negyedünket sokkal inkább lejáratja, mint felértékeli. Ingatlanaink is elértéktelenednek. Ki tudna idős hozzátartozóinak békés öregkort, vagy gyermekei neveléséhez nyugodt, egészséges légkört teremteni ilyen környezetben? És ki tud másnap dolgozni, pénzt keresni, ha éjjel nem alszik? Hogyan maradhat egyáltalán egészséges az, akit folyamatosan megzavarnak éjszakai nyugalmában? A lakók mindennapi kenyérkeresete is kockán forog emiatt. Hol van mindehhez az, hogy a vendéglátós kevesebbet keres, ha éjfélkor be kell zárnia, vagy hogy kisebb a haszna, ha megfelelő hangszigetelésre költ? Hogy ha a beruházó a régi épületeket felújítja bontás helyett, kevesebb lakást tud értékesíteni? Negyedünket lakó- és intézményi övezetnek hívják hivatalosan. Szeretnénk, ha az itt élők, a városrész élhetőségének szempontjai ennek megfelelően előnyben részesülnének. Ha Polgármester úr az „oki terápia” koncepcióját tenné magáévá.

Ebben kérjük szíves segítségét, tisztelettel:

Szindikátus Egyesület Nagydiófa utcaiak köre
1072 Bp. Nagydiófa u. 5. II./1.

Budapest, 2011. május 23.