Megvilágosodás - Fukuoka Masanobu

sistvan Permakultúra Hét, 2010-11-22 14:20

Mindenesetre nagyon elfoglalt, nagyon szerencsés fiatalember voltam. Napjaimat a mikroszkóp szemlencséjén keresztül feltárult világnak a csodálatában töltöttem. Feltűnt, hogy mennyire hasonló ez a parányi világ a végtelen univerzumhoz. Esténként, szerelmesen vagy két szerelem között, játszadoztam és szórakoztam. Azt hiszem, céltalan élet volt ez, párosulva a túlfeszített munka miatti kerültséggel, és ez végül eszméletvesztésekhez vezetett a laboratóriumban. Ezek miatt akut tüdőgyulladást kaptam, és beraktak a tüdőgyógyászati szobába a Rendőrségi Kórház legfelső emeletére.
Tél volt, és a törött ablakon a szél hóörvényeket fújt körbe a szobába. A takaró alatt meleg volt, de az arcom hideg volt, mint a jég. A nővér megmérte a lázam, és egy pillanat alatt el is ment. Úgy éreztem, hogy kitettek az átható hidegbe, és hirtelen alámerültem az egyedüllét és a magány világába. Szemtől szembe kerültem a halálfélelemmel. Ahogy ma rágondolok, ez hiábavaló félelemnek tűnik, de akkor komolyan vettem.
Végül kiengedtek a kórházból, de nem tudtam kilábalni a depressziómból. Miben bíztam addig ? Azelőtt közönyös és elégedett voltam, de miben rejlett ez az önelégültség ? Haldoklottam az élet és a halál természete miatti kételytől. Nem tudtam aludni, nem tudtam odafigyelni a munkámra. Éjszakánként a szirteken és az kikötő mellett kóboroltam, és nem találtam megkönnyebbülést.

Egy este, ahogy kóboroltam, kimerülten roskadtam össze egy kikötőre néző hegyen, és végül elbóbiskoltam egy nagy fa törzsének dőlve. Ott hevertem, sem ébren, sem álomban, hajnalig. Még emlékszem, hogy május 15. reggele volt. Kábultan néztem a kivilágosodó kikötőt, úgy látva a napkeltét, mint még sosem. Ekkor feltámadt a szellő az szirtek alól, és hirtelen eltűnt a reggeli pára. Ugyanebben a pillanatban egy éji gém tűnt fel, egy éleset rikoltott, és elrepült a távolba. Halottam a szárnycsapásait. Minden kétségem és a zavarodottságom sötét köde egy pillanat alatt eltűnt. Mindent, amiről szilárdan meg voltam győződve, mindent, amiben addig megbíztam, elsöpört a szél. Úgy éreztem, hogy csak egy dolgot értek. Anélkül, hogy végiggondoltam volna, kimondtam. „Ezen a világon semmi sincs tulajdonképpen… „ Úgy éreztem, megértettem a semmit.
Láttam, hogy mind azok a fogalmak, amihez előtte ragaszkodtam, maga a létezés fogalma is, csupán üres tákolmányok. Lelkem derűs és tiszta lett. Vadul táncoltam az örömtől. Halottam a fán csiripelő madarakat, és láttam kelő napban megcsillanó távoli hullámokat. A levelek zölden és csillogva táncoltak. Éreztem, hogy ez egy igazi földi mennyország. Minden, ami megszállva tartott, az egész haldoklás eltűnt, mint az álmok és az illúziók, és valami „igaz természetnek” hívható feltárult.
Ezt az élményt követő napon, május 16-án, jelentkeztem a munkahelyemben, és ott helyben beadtam a felmondásom.

Masanobu Fukuoka - The One-Straw Revolution