Rendről, törvényekről és a rendszerekről

Csak istenhívőknek és ateistáknak.

Alapvetés
Az anyagi világ, különböző szintű, és eltérő szervezettségű rendszerek végtelen kiterjedésű összessége.

1. A rendszerek

A rendszerek, mint az anyagi világ részei, egy meghatározott idő-intervallumon belül sajátos belső struktúrával, és az alkotóelemeik (alrendszereik) kölcsönhatásai révén megvalósuló belső folyamatokkal jellemezhetők.

Két, tökéletesen egyforma rendszer nem létezhet, viszont vannak jellemző jegyek, amelyek valamennyi rendszer esetében fellelhetők, így ezek általános érvényű törvényszerűségekként is értelmezhetők.

- Rendszerek megszületnek, fejlődnek, majd egy rövidebb vagy hosszabb ideig tartó egyensúlyi állapotot követően hanyatlásnak indulnak, és végül megszűnnek. A megszűnést követően - ami a rendszer élettartama alatt külső hatás vagy hatások következtében összeomlással bármikor bekövetkezhet - az alkotó elemek más rendszerek részeivé válnak, és a korábbiaktól eltérő struktúrák szerint újrarendeződnek.

- Egy rendszer önmagában nem, csupán más rendszerekkel való kölcsönhatásaiban - hatások és ellenhatások viszonyai között - az úgynevezett input és output kapcsolatokon keresztül létezhet.

- Az alkotó elemek kölcsönhatásainak, a tulajdonképpeni belső folyamatainak azt a minőségét, amely képes biztosítani a kapcsolódó külső rendszerekkel a tartós egyensúlyi állapot fennmaradását harmóniának nevezzük.

- A rendszer struktúráját, a rendszert alkotó elemek (alrendszerek) hierarchikus elrendezettségének pillanatnyi állapota adja.

- A struktúra középpontjában, ha tetszik a hierarchia csúcsán, minden rendszer esetében létezik egy domináns szerveződés, egy olyan erőközpont, amely a rendszerelemek mozgási irányát megszabja, azok kölcsönhatásait befolyásolva az adott rendszert más rendszerektől elkülönítetten - egyúttal az azokhoz való illeszkedést is alapvetően meghatározva - a rendszerelemeket egységes egészként egyben tarja.

- Hierarchia hiányában rendszerről nem, csupán elemek halmazáról, illetve káoszról beszélhetünk.

- Az erőközpont bármilyen ok miatti megszűnését követően a rendszerelemek mozgása koordinálatlanná, egymás hatásait kioltóvá, kaotikussá válik. Az így kialakult „belső” káosz, - mint ahogy minden más - csak viszonylagos. Hiszen egy másik dimenzióból vizsgálva ez az állapot, csupán egy széthulló „rész” elemeinek a befogadó „egész” működési törvényeinek megfelelően történő újrarendeződésével, egy beolvadással, vagy egy új rendszer születésével lesz azonosítható.

2.- A törvények

Az objektívek

A folyamatosan mozgásban, és változásban lévő anyagi világ jelenségei, minden kétséget kizáróan törvények által vezéreltek. Ezek a hitünk szerint természetinek, vagy isteninek nevezett törvények az embertől függetlenül létező objektív meghatározottságok. Forrásukat most nem kutatva, az ateisták, és az isteni eredetben hívők közös álláspontjaként elfogadható talán az állítás, mely szerint ezek a törvények megváltoztathatatlanok, lehetőségünk „pusztán” a felismerésükre, és általános megismertetésükre, valamint a hozzájuk történő alkalmazkodás társadalmi feltételeinek megteremtésére korlátozódik.

A szubjektívek

Az emberi társadalom az anyagi világ része, ezért létezése nem függetleníthető a természeti rendszerek működését meghatározó objektív törvényszerűségektől.

A társadalom abban különbözik a természeti rendszerektől, hogy ennek törvényeit néhány ezer éve a hatalom erőszakos bitorlói, vagy (mint a demokráciákban) a megtévesztett tömegek által hatalomba emelt, és ott megtűrt öncélú egyének öntik formába, fogadják el, és tartatják be a hatalom (az állam) erőszakos eszközeivel.

A társadalmi rend forrása a hiedelmekkel, és a demokráciákban fennen hirdetett elvekkel ellentétesen ma sem a nép, hanem a mindenkori hatalomgyakorló személyek szűk csoportja.

3.- A diszharmónia forrása

A társadalmi törvényeket, az általuk szolgált rend célja, a betartatásuk eszközei, és a társadalmi elfogadottság együttesen minősítik.

Azok a társadalmi törvények, amelyek szembe mennek a természeti törvényekkel, és ilyen formában az alapvető erkölcsi normákkal is ellentétes társadalmi folyamatokat gerjesztenek, valójában a legdurvább erőszak alkalmazása mellet sem betartathatók.
Az ilyen törvények által fenntartott rend önpusztító, mert a törvények a közösségi létforma felszámolása irányába hatnak, és az embernek, mint biológiai lénynek a túlélési, fennmaradási esélyeit is egyre minimálisabbra csökkentik.

Ma már jól látható, és tényszerűen bizonyítható, hogy a tőkés társadalom, és a demokrácia rendje önpusztító, közösség, és egyben emberellenes.

A kényszerű alávetettséget megvalósító, valójában a hierarchikus viszonyok változatlanságát (rugalmatlanságát) szolgáló, és az egymást váltogató zsákutcás eszmékkel megtámogatott rendszerek felett mára eljárt az idő, mivel globálissá vált világunkban kivétel nélkül alkalmatlanok a túlélést, és a fejlődést jelentő alkalmazkodásra.

4.- A szabadság rendje

Jelenlegi helyzetünkből a kiutat, ha tetszik, a másik utat, a természeti törvényeknek, és az alapvető erkölcsi normáknak való önkéntes alávetettség tudásalapú rendje jelentheti, amit nevezhetünk talán majd a költő után a szabadság rendjének is.

Igen, a szabadság rendjének, mert egy valóban új rend biztos talapzatát, csak a természeti törvényeknek, és az alapvető erkölcsi normáknak való önkéntes alávetettség szükségszerűségének felismerése jelentheti majd.

Reménykeltő, hogy a változtatás lehetősége a kezünkben van, hiszen számunkra, az ember számára megadatott annak lehetősége, hogy az általunk létrehozott rendszer, a társadalom működtetésének célját kijelöljük, és létrehozzuk azt a politikai, és hatalmi struktúrát, amely a racionálisan, és morálisan elfogadható törvények megalkotása, és betartatása révén hivatott, és képes lehet majd szolgálni az önkéntes alávetettség tudásalapú rendjét.

Egyéni boldogulásunkra, és valamennyiünk javára.

petibatya (egy demosztokrata)