A világ népessége és a szegénység kapcsolata a klimával-by BOCS.hu

urbi Wed, 2009-11-25 02:30

Kedves mozgalom,

sok-sok évig kellett mondanunk a klímamegbolondulást, míg pár éve egyszer csak átcsapott a küszöbön s bejutott a médiába, politikába, köztudatba s ma már a vízcsapból is az folyik.

Több mint három évtizede beszélek (a világszerte ezzel foglalkozó kutatókkal és ngo-kkal élénk tapasztalatcserében dolgozva) a népesedés meghatározó szerepéről az ökológiai válságban, s az az érzésem, idén ősszel átcsapott a küszöbön a téma.

Az Earth Policy Institute, a World Watch Institute, az Optimum Population Foundation, a London School of Economics, majd a Royal Society kemény tanulmányai és a WHO és az UNICEF jelentései után a UNFPA is ennek szentelte éves jelentését.

Küldök egy rövid összefoglalót alább.

Mielőtt bárki fölujjongana, jelzem, hogy már nagyon késő.

A népesedés fékútja félévszázados léptékű.

Persze éppen ezért kell azonnal általánosan elérhetővé tenni a családtervezési lehetőségeket az egész világon. Civilizációnk leromlásától már ez se ment meg, de legalább sokszáz millióval csökkenti az Apokalipszis lovasai (Erőszak, Dögvész, Éhínség) áldozatainak egyre növekvő, e században akár több milliárnyi számát.

S reményt ad arra, hogy civilizációnk nem lezuhan, hanem sikerül kényszerleszállást végrehajtani.

Míg a kibocsátás-csökkentés terén kemény érdekek ütköznek, a családtervezés lehetőségének biztosítása mindenki nyer helyzet, win-win game. Alapvető emberi jogi követelmény, szociális feladat, biztonsági kérdés, humanitárius imperatívusz. Ráadásul olcsó és felmérhetetlen előnyökkel jár a társadalmi élet minden területén.

Hogy miért hiányzik mégis a médiából, politikából, gazdaságból, sőt még a zöld, emberi jogi, szociális, fejlesztő, béke, vallási stb. stb. mozgalmak látóköréből is?

Mert évezredekig katonai, gazdasági, vallási, politikai, egyéni, családi, törzsi stb. érdek volt a minél több saját élőerő. S hiába nem érdeke ma már senkinek, a gondolkodásmód változási ideje is félévszázados léptékű.

Vagy még több. Hiszen lassan már egy évszázados (Nyugat, 1925) a vers:

Babits Mihály: Utca, délelőtt

Háború volt, most kell ölelni,
testet a testtel elkeverni,
hogy majd legyen mit újra ölni
s sem élet, sem halál ne fogyjon.
Mennyi inger és meztelenség !
s gyerekek szaladnak az utcán,
mint kis patkányok, egyre többen,
egyre többen és rongyosabban.
Oly csodálkozva néznek olykor,
mintha kérdenék : Mit akartok
velünk? avagy milyen örökség
vár tőletek reánk e földön? …

Gyula
http://bocs.eu

---------

http://www.hirextra.hu/2009/11/19/lassitani-kellene-a-nepessegnovekedest

Lassítani kellene a népességnövekedést

A globális népességnövekedés fékezése nagyban hozzájárulna a klímaváltozás elleni küzdelemhez az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) szerint.

2009. november 19. csütörtök 20:44 - HírExtra

A szerdán közzétett jelentés áttörést jelent az ENSZ hozzáállásában, mert a nemzetközi szervezet korábban csak nagyon ritkán, ilyen hangsúlyosan pedig még soha nem vetette fel a népességnövekedés klímaváltozásban játszott szerepét. A jelentésben el is ismerik: "A népesedési kérdések klímavitába való bevonását egészen eddig az gátolta, hogy ez a népességszabályozás támogatásának látszatát keltheti".

"A lassabb népességnövekedés ... segítené a társadalmi ellenállóképesség kiépítését a klímaváltozás hatásaival szemben, valamint hozzájárulna az üvegházhatású gázok kibocsátásának jövőbeli csökkenéséhez" - olvasható a 104-oldalas jelentésben, mely szerint a helyes népességpolitika fontos elemei a nők támogatása, a családtervezés előmozdítása és a reproduktív (utódnemzéssel kapcsolatos) egészség javítása. A jelentés hangsúlyosan csak önkéntességen alapuló népességpolitikai eszközöket ajánl, a gyermekszám korlátozását nem szorgalmazza.

A dokumentum szerint több mint háromtucat fejlődő ország már beépített népesedéspolitikai programokat a klímaváltozás elleni stratégiájába. A téma nemzetközi tárgyalásokon, így a közelgő koppenhágai klímacsúcson való felvetését finoman már az Európai Unió is szorgalmazta.

A világ népessége ma mintegy 6,8 milliárd fő. Az ENSZ becslései szerint az emberiség létszáma a század közepére 7,96-10,46 milliárdra nő majd; a pontbecslés 9,15 milliárd főt valószínűsít. A 8 és 9 milliárdos népesség közötti különbség például a számítások szerint 1-2 milliárd tonna szén-dioxid-többletkibocsátást jelentene, ami egyenértékű azzal, mintha 2050-ig minden új épület a lehető legenergiatakarékosabb technológiával épülne, valamint 2 millió, egyenként 1 gigawatt teljesítményű szélerőművel váltanák ki a ma működő szénerőművek teljesítményét.

Forrás: MTI

Post new comment

The content of this field is kept private and will not be shown publicly.
  • Lines and paragraphs break automatically.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • Web page addresses and e-mail addresses turn into links automatically.

More information about formatting options

By submitting this form, you accept the Mollom privacy policy.