Joseph Beuys omnibusza és tanítványai jönnek a Hunyadi térre

bil Hunyadi tér Csü, 2009-10-08 16:29
2009-11-07 10:00
2009-11-07 18:00

Joseph Beuys szellemiségét idézik meg a tanítványai, valamint a Képzőművészeti Egyetem diákjai és a Kincsünk a Piac tagjai a Hunyadi téren, egy akcióban. Azért éppen ott, mert a Kincsünk a Piac évek óta küzd a beleszólás jogáért a lakosságot és a piacot érintő kérdésekben.

Az akció apropója az, hogy néhány héten belül Magyarországra jön egy omnibusz a nagy német alkotó tanítványaival. Illetve, a tanítványok némelyike iderepül, amikor a busz megérkezik. Semmi sem tökéletes.

A lényeg, hogy Beuys demokráciával kapcsolatos törekvéseit terjeszti ez a busz. Ő azt tartotta, hogy a kreativitásnak, minden élőlény kreativitásának szerepe kell legyen az emberiség megújításában, a válság megszüntetésében. Minden ember számít, nemcsak azok, akik egy pártnak a tagjai.

A német kezdeményezés, az "Omnibusz a közvetlen demokráciáért"-projekt 2009.XI.5-7-ig Budapesten is bemutatkozik. A Magyar Képzőművészeti Egyetem, illetve annak Intermédia Tanszéke partnereivel együttműködésben adja az Omnibusz november 6-i programját, melynek tervezett helyszíne a Hunyadi tér, témája az ottani piac és annak megőrzéséért indított civil kezdeményezések. Az akció ezen a blogon szerveződik.

dm képe

juhhhééé, végre valami

juhhhééé, végre valami tényleg progresszív cucc! Beuys szelleme Budapesten már magában is elképesztően friss lenne, de így még inkább!

Budapest 10.00 - 16.00

Budapest

10.00 - 16.00 Uhr

13.00 Uhr

14.30 Uhr

Donnerstag, 5.11.2009

Budapest, IX. Bezirk, Csarnok tér (hinter der Markthalle)

OMNIBUS FÜR DIREKTE DEMOKRATIE
„Jeder Mensch ist ein Künstler“ (Joseph Beuys)
Gespräch mit den Besuchern des OMNIBUS

Beuys-Happening "Treffpunkt Budapest"

Bálint Slymosi liest Beuys

16.00 Uhr

Corvinus Universität, Hauptgebäude, Hörsaal 2001

"Geld, Macht und Demokratie - Wohin steuert unsere Welt - wohin wollen wir sie steuern?"

Vortrag und Gespräch mit Gerald Häfner

Publizist, Vorstand Mehr Demokratie e.V. Deutschland, MdEP (Mitglied des Europäischen Parlaments)

Prof. Dr. Balázs Hámori, der Lehrstuhlleiter des Lehrstuhls von Vergleichende Ökonomie (Department of Comparative Economics) ist Gastgeber der Veranstaltung.

10.00 - 18.00 Uhr

Freitag, 6.11.2009

VII. Bezirk, Klauzal tér

OMNIBUS FÜR DIREKTE DEMOKRATIE
„Jeder Mensch ist ein Künstler“ (Joseph Beuys)
Gespräch mit den Besuchern des OMNIBUS

Der OMNIBUS unterwegs durch Süd-Ost-Europa
Filmaufnahmen und Interviews zur Fahrt des OMNIBUS
von Konstantinos Toubekis, dekaneafilm

18.00 Uhr

"Fogasház", Akácfa utca 51

"Der erweiterte Kunstbegriff, die Soziale Plastik und die Demokratiefrage bei Joseph Beuys"

Klassische Lecture mit Tafel und Kreide

“Die Kunst ist in ihrer Entwicklung an einem Punkt angelangt, wo sie die Frage nach der Gestaltung der Gesellschaft stellen muss. Das heißt, die Kunst darf sich nicht länger nur auf das übliche Terrain der Kunst beschränken, sondern muss sich als Gestaltungsprinzip für die Gesellschaft verstehen. Als etwas, was jeden Menschen betrifft. Beuys hat die Suche nach der Form für die Kunst “Soziale Plastik” genannt. Ein entscheidender Bestandteil dieser sozialen Plastik ist die Direkte Demokratie. Eine andere, eine ganz neue Wirtschaftsordnung, das heißt, selbst verwaltete Unternehmen, eine neue Kredit- und Preisordnung, und ein Staat, der sich zurecht schrumpft, um es mit einem Satz von Joseph Beuys auszudrücken.” Johannes Stüttgen

Referent: Johannes Stüttgen Meisterschüler von Joseph Beuys und engster Weggefährte, Mitbegründer des OMNIBUS FÜR DIREKTE DEMOKRATIE

Mit einer kleinen Kunstausstellung zu „Kunst und Demokratie“

10.00 - 18.00 Uhr

ab 9.00 Uhr

stündlich:

Samstag, 7.11.2009

XI. Bezirk Hundyadi tér (Markt Nähe Kunstuniversität)

OMNIBUS FÜR DIREKTE DEMOKRATIE
„Jeder Mensch ist ein Künstler“ (Joseph Beuys)
Gespräch mit den Besuchern des OMNIBUS

Mindenki müvész.

http://www.democracy-in-motion.eu/tour-programm/budapest/

Der OMNIBUS unterwegs durch Süd-Ost-Europa
Filmaufnahmen und Interviews zur Fahrt des OMNIBUS
von Konstantinos Toubekis, dekaneafilm

Mit Begleitprogramm von ungarischen Zivilinitiativen und Kunststudenten zur Frage "Direkte Demokratie" im ungarischen Kontext:

* "Fettecke: Direkte Demokratie am Hunyadi tér" - Gestalte deinen eigenen Platz
* Führung durch den Markt und Gruppenbild mit EinkäuferInnen - Workshop zur Interessenwahrung
* Fett, Honig, Brot, Volkspunk und Barpianist

urb>i<

Hozzászólás / Post new comment

A megadott mailcím nem lesz látható sehol / Your e-mail will be kept confidentially
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

By submitting this form, you accept the Mollom privacy policy.