A svájci valóság
Történt egyszer, a XXI. század bekövetkezését követően nem sokkal, hogy egy magyar középvezető úgy döntött, megmutatja, mire képes, és hosszas keresgélés után egy svájci kisvállalatnál kapott állást.
Kicsit szokatlan volt neki a merev környezet, a pedantéria, hogy még a hamut se verik le a földre, utcán pedig rá se gyújtanak, hogy ne szennyezzék a levegőt, csak az erre kijelölt, légkondícionált szobában.
Alig pár hónappal később felcsillant a szeme, amikor szembejött vele a NAGY LEHETŐSÉG. Egy fejlesztést kellett végrehajtani, amihez hasonlóban itthon már volt része, és rögtön látta, hogy a bezsállító árajánlatánál jóval olcsóbban tudja beszerezni a legköltségesebb berendezéseket. Mivel saját kezet kapott, pár hónap alatt lebonyolította a versenyeztetést, nem is a legolcsóbb ajánlatot választotta, hanem azt, amelyik garantálta a határidőre szállítást és a további szolgáltatások nyújtását.
A negyedéves beszámolót követően a cég elnöke az irodájába kérette. Hősünk boldogan mert, várta a dícséretet, hiszen 22%-os költcségcsökkentést ért el és semi probléma sem volt se a szállítással, se az üzemeltetéssel. Rendkívül megdöbbent, amikor ezért letolást kapott.
A svájci cég elnöke röviden közölte vele a cég filozófiáját:
1. Ha szükségünk van valamire, megnézzük, elő tudjuk-e állítani. Ha nem, eldöntjük, hogy szükségünk van-e a beszerzésére.
2. Ha a beszerzés mellett döntünk, akkor körülnézünk a településen, kinek van ilyen. Ha senkinek, akkor a kantonban keresünk, ha ott sincs, akkor Svájc egész területén.
3. Ha itt se találunk, akkor elgondolkozunk, hogy szükségünk van-e a beszerzésre. Ha igen, akkor megnézzük, vannak-e olyan svájci cégek, akik össze tudják rakni. Ha nem, ismét elgondolkozunk azon, kell-e nekünk a beszerzés.
4. Ha még mindig ilyen fontos, akkor megkeressük a külföldi partnereinket és ha találunk szállítót, előírjuk neki, hogy svájci partnerrel bonyolítsa le a szállítást és az üzemeltetést is bízza rájuk.
Lejegyezte a XXI. század, azaz a III. évezred beköszöntét követő 9. év tavaszán:


Bezony! Már nagyon régen
Bezony!
Már nagyon régen papolom a környezetemben mindenkinek, s most igyekszem itt is megfogalmazni: ne pénz mindenhatósága vezéreljen, ne a minden áron való költségcsökkentés, hanem a fenntartható fejlődés filozófiája, a helyi termelési-szolgáltató környezetünk lehetőségeit kihasználva/vagy fenntartva elégítsük ki igényeinket, s csak ezután tekintsünk ki a makrogazdaság felé.
A közös eredmények az igazán boldogítóak, s ezeket leginkább a mikroközösségek szintjén tudjuk csak érzékelni. Élményt ez adhat igazán.
Mind több kis gazdasági közösség laza hálózata pedig szerveződik országos, nemzeti termelő erővé.
Legyen Magyarország a Kelet
Legyen Magyarország a Kelet Svájca!
H
Nyilván! Már csak a
Nyilván!
Már csak a teheneinket kell lilára fösteni. :-)
Viccen kívül: nagyon nagy lehetőségeink vannak a csodálatos természeti adottságainkból.
Európában nálunk a legtöbb az egy területi egységre eső ásvány- és jó minőségű ivóvíz készlet, a legtöbb a hévíz is nálunk. Ehhez a jól képzett szakembergárda is megvan, már csak az infrastruktúra kell, valamint az, hogy értékén adjuk el - értékesítsük, mint fogyasztási cikket és szolgáltatást - s ne a külföldiek kezére játsszuk át.
Az ivóvíz ma már annyira értékes, hogy rövidesen tőzsdei termék lesz, ha hagyjuk, hogy a finánctőke rátegye a kezét!!!
Közép- Kelet és Dél-Európában nálunk a legjelentősebb a megművelhető föld aránya, 80%!!! Ausztriában 17%. Hihetetlen lehetőség. Nagyszerű, kiválóan képzett szakembereink vannak, csak a forrásokat kell megteremteni a régi mezőgazdasági termelési kultúra újjáélesztésére. Huszonöt évvel ezelőtt még 10-11 millió sertést neveltünk, és 10-15 milló tonna gabonát termeltünk. Ma a fele sincs meg.
Huszonöt évvel ezelőtt még félmillió tonna paradicsomot termeltünk, ma ennek a negyedét!
A napsütötte napok arányával számolva, valamint ésszerű fogyasztást feltételezve nálunk az éves elektromos energia legalább 80%-át lehetne fedezni a nap energiájából. A fűtési költségünk 40-60%-át megspórolhatnánk így! A melegvíz fogyasztásunk minimum 80%-át elő tudnánk így állítani.
Nagyjaink meg csak dumálnak... dumálnak....
Na ezért is kell az elitváltás!!!
"Nagyjaink meg csak
"Nagyjaink meg csak dumálnak... dumálnak...."
Tisztelt Uram!
legyen szabad megjegyeznem; bármely tisztességes honpolgárnak áll a zászló
(azaz csak 21.-én lesz zászlóbontás, de a lényeg a lényeg;) hogy egy élhetőbb jövőt építsünk:
www.magyarokszovetsege.hu
Híven! Becsülettel! Vitézül!
Örömmel olvasom! Közben
Örömmel olvasom!
Közben azért én is dolgozom - immár jó negyven éve - s igyekeztem és igyekszem mindig tisztességgel, becsülettel, az élhető jövő érdekében tevékenykedni munkám során.
Ezt kérem, ezt várom el mindenkitől.
Tisztességgel!
Örvendek a szerencsémnek,
Örvendek a szerencsémnek, hogy megismerhettem Uram.
már ha csak így virtuálisan is.
És akkor nem szóltunk a
És akkor nem szóltunk a geotermikus energiáról... Pappmisinek teljesen igaza van! Hozzátenném még, hogy a föld hőjének hasznosítására is egyedülállóan jó lehetőségeink vannak, mivel Mo-n kisebb mélységben érhető el, mint a világ legtöbb pontján. A napenergia mellett tehát a geotermikus energia is nagyszerű forrás lehetne, hogy újjáéledjünk.
Csík Ferenc Ne várd, lehet
Csík Ferenc
Ne várd, lehet hogy munkanélküli leszel!
Post new comment