Korunk paradoxona

A jövő paradoxona!

www.futurbi.ini.hu.

(Az elöadások résznél található!)

URBÁN IVÁN

A jövö paradoxona!

alcim:LÉTSZÜKSÉGLET-E A JÖVŐ,avagy CSAK A JÖVŐNK BIZTOS?

ELŐADÁS-VÁZLAT

1990.04.03.

SZVT (Szervezési, Vezetési Tudományos Társaság) PROGNOSZTIKAI KLUB

Amikor reggel bekapcsolom a Magyar Rádiót, mást se hallok. Amikor az ajtón kilépek a házból – bármerre nézek, ebben a szivárványszínű plakáterdőben – ebben a színes kavalkádban – két dolog tűnik rögtön a szemembe.

Az első: A JÖVŐ kérdése. /Hírtelen milyen fontos lett !/

A másik : a hozzá vezető út – mármint az ÚT A JÖVŐBE.

De régi kérdések! Már az ókori népek is féltek a jövőtől, gyakran mondogatták – QUO VADIS?

A hatvanas évek közepén GÁBOR DÉNES a következő választ adta erre:

„A jövőt nem lehet megjósolni, csak alakítani.”(Találjátok fel a Jövöt!c. könyv)

Ehhez szeretném hozzáfűzni az utóbbi években – a jövőkutatás terén – szerzett tapasztalataimat, mégpedig PARADOXON formában.

Az első egy evidencia: Minél többet foglalkozunk a jövővel, annál többet tudunk meg a jelenünkről. Sőt ha elég ügyesek és türelmesek vagyunk, a végén még egészen a múltig is eljuthatunk és sikerül „előre látnunk” a múltat!

Most viszont fordítani kell – ismét paradoxon módon – hisz A JÖVŐ LETT A LÉTSZÜKSÉGLET!

A második paradoxon tehát így szól: minél többet foglalkozunk a múltunkkal, annál fontosabbá válik a jövőnk. Csakhogy ezt a jövőt sem könnyű megismerni, hisz annyi jövövariáció – a jövő alternatíva – mint égen a csillag…

És dolgozni – akarom mondani JÖVŐT ALAKÍTANI csak pontosan és szépen, ahogy a csillagok mennek az égen….

A jövő megismerését tovább nehezíti a jövőkutatók körében jól megismert közmondás, vagy inkább „átok”: ÉLJ ÉRDEKES IDŐBEN!

Ezt legtöbbször akkor idézik, amikor rövid idő alatt oly sok esemény történik, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

Úgy tűnik, mintha k a o t i k u s s á válnának az események, ezért ezt az időszakot gyakran nevezik ö r v é n y e s időnek.(német fimrendezö szerint ÓLOM-ÉVEK)

Visszatérve a csillagokhoz és az időt sem feledve!

Attól, hogy a földi órák úgy összezavarodtak, az ÉGI ÓRÁK még továbbra is pontosan járnak – CSILLAGIDŐBEN – PONTOSAN MUTATJÁK AZ IDŐT – legfeljebb jelenlegi tudásunk kevés megértésükhöz. Így ott is csodákat látunk, ahol ÚJ TUDÁS / új tudomány / SZÜLETIK.

Ezért, ha egy kicsit jobban odafigyelünk rögtön látjuk, hogy a FÖLDI IDŐT CSILLAGIDŐBEN IS MÉRNI KELL!

Ez pedig már az ókorban, sőt a középkorban is komoly gondok forrásává vált.
Nehéz volt e két különböző időszámítást, a FÖLDIT AZ ÉGIVEL SZINKRONBA HOZNI.

Ha ez netán nem sikerült, akkor: ez egy új világvalláshoz – esetleg vallások közötti háborúhoz, sőt egy UJ társadalmi rend születéséhez – esetleg egy új korszakhoz vezetett.

Véleményem szerint ma is hasonlóan nehéz időket élünk!

Nehéz a feladat, mivel szinkronba kell hozni a kétfajta időt, csak hát azt a kronométert folyton dobálják – hol a jobb, hol pedig a balkézbe.

Pedig már nagyapám is azt mondta: Ha jó és pontos és munkát akarsz, akkor mindig két kézzel dolgozz és közben használd a fejedet is!

További nehézség a jövõ megismerésekor jelentkezik.

Az igazi gond mégis akkor kezdõdik, amikor A JÖVÕ MEGTEREMTÉSE / Alakítása, Formálása / kerül napirendre.

A már megismert / néha félreismert / jövőből oly sok alternatíva versenyezik egymással,
mind arra törekszik, hogy valóra váljon / megvalósítsák /.

Közülük azonban csak egy és csak azaz egy jövõ válik jelenné!
/De hogy épp melyik, az oly sok "apróságon" múlik.../

Mégis milyen ÚT VEZET A JÖVÕBE? - egy fölöttébb hepehupás, dimbes-dombos telepen.

Nem egyenes és nem is mindig a legrövidebb, gyakran kanyargós és igen sok rajta az emelkedõ és a lejtõ.

Két példát említenék ennek szemléltetésére - az egyik gyakorlatiasabb:
az útépítéshez kapcsolódik, a másik elméletibb: praxeológiai nézőpontú.

A közlekedésépítésben - egy út nyomvonalának kitűzése azért bonyolult feladat, mert a szintkülönbséget minél kevesebb emelkedővel akarják leküzdeni. Így a választott út - óhatatlanul kanyargós lesz. Másrészt az út nem csak sík terepen halad, útközben gyakran vannak hegyek és völgyek. Útépítéskor ezért az egyik helyrõl elhordják a hegyet, hogy másutt - ezt a földet - a gödrök betemetésére használják, eközben arra törekszenek, minél kevesebb legyen a földmunka.

A másik példa: elméleti-praxeológiai nézőpontú.

Azt vizsgálja, hogyan irányítsuk a mozgást a jövõ felé vezetõ úton - hogy az minél optimálisabb legyen. Ha a mozgást egy ABSZTRAKT DÖNTÉSI TÉRBEN képezzük le, a kapott kép éppoly kanyargós lesz, mintha hegyek között haladnánk előre.

A HELYES jövő-IRÁNYÍTÁSI MÓDSZER meghatározására történtek már próbálkozások.

Az egyik jól ismert algoritmus / a hatvanas évek végén született / két matematikus, az amerikai Bellman és a szovjet Pontrjagin nevéhez fűződik - de az idő ezt már túlhaladta. (Arra mindenesetre jó volt 1965-ben - hogy segítségével megmérjék azt a citációs indexet, amellyel új tudományos módszerek létrejöttét lehet előre jelezni.) A probléma - a feladat - továbbra sem változott, csak az újabb módszerek lettek pontosabbak!

U.i.: Remélem, ez a néhány gondolat segít valamennyiünknek a jövõben tájékozódni és egyszer az itt említett szinkronizálási problémát is sikerül megoldani és ha ezen a kissé göröngyös és kanyargós úton már elkerültük azokat a jövő veszélyeket, amiktől már az ókoriak is féltek és ha további új ötleteket kaptunk a jövő felé haladáshoz - már nem volt hiábavaló közős gondolkodásunk.

Ugyanis valamennyiünk feladata közös: a jövő alakításában nincsenek kitüntetett szerepek - ennek során mindenkire egyforma rész jut, létrehozásában mindenki egyformán részt vehet, mert mindenkire ugyanaz

Az AZ EGY - megvalósuló - JÖVŐ vár mindenkire!

urb>i<