Civil egyeztetési (fél)siker Zugló-Herminamezőn

Piacfelügyelő Hunyadi tér Vas, 2008-02-24 10:33

Tavaly decemberben a Mexikói úti kisföldalatti végállomás parkosított remizét és az azzal határos területeket a Főváros kereskedelemre alkalmas területé minősítette. Egy ingatlabefektető 43 ezer négyzetméteres, 30 méter magas bevásárlóközpontot tervez a családi házas övezetbe. Két civil szervezet: a Hermina-mező Polgári Kör Egyesület és a Zöldövezet Közhasznú Egyesület sikerrel látott neki a lakossági tiltakozásnak.

Január 24-én egyeztetésre hívta össze a kerületi polgármesteri hivatal beruházás ügyében az érintetteket: jelen voltak a frakcióvezetők, a civil egyesületek, és a befektető Raiffeisen Ingatlanfejlesztő Zrt. képviselői.

Az egyeztetés végén a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Ferdinandy István és az MSZP frakció vezetője Kovács-Csincsák László is kijelentette, hogy ebben a formában a beruházást nem támogatják. A polgármester a saját nevében szintén nemet mondott, az SZDSZ frakció nem nyilatkozott. A civilek javasolták, hogy ne csak a megvásárolt telket, hanem a tágabb területet szemléljék a fejlesztéskor. Kérték, a tervezéskor vegyék figyelembe a környék házainak méretét, stílusát, és az új épület azokhoz illeszkedjen.

Részletek a Civilek Zuglóért site-on: katt ide!

Az egyeztetés következő fordulója február 16-án volt, amikor a Zuglói Önkormányzat vagyongazdálkodási, környezetvédelmi bizottságának ülésén meghallgatták a két civil szervezet véleményét is. A civilek az Önkormányzat Főépítészi Irodájában közzé tett tervek és iratok 2008. febr. 11-i megtekintése után 3 oldalas hibajegyzéket adtak át a bizottságnak.

Az ülésen sikerült eredményt elérniük. Az előterjesztés szerint ugyanis tavasszal szándékozott az önkorm. szerződést kötni a beruházóval, miközben a kért új közlekedési hatástanulmány és a közvélemény-kutatás csak őszre készültek volna el. Sikerült elérniük, hogy a sorrendet megcserélték, július elejére kell meglenni a hatástanulmánynak, közvélemény kutatásnak, de a szerződést csak az eredmény függvényében lehet tárgyalni.

Részletek a Civilek Zuglóért site-on: katt ide!

Weinek LeonárdA Kossuth Rádió délelőtti magazinműsora egész jól összefoglalta, hol áll a civil egyeztetés most. Az első hangfile közepén van rólunk, ill. a Hunyadi tér védelmében tett dolgainkról szó!
"Néha vannak bíztató jelek, pl. a Hunyadi téri piac esetében sikeresen megakadályozták, hogy a piacból legyen valami egészen más"
Mi kell hozzá?
Felkészült civilek, akik kikényszerítették, hogy ügyfélként kezelje őket az Önkormányzat és bevonja a tárgyalásokba, felkészültek, kompromisszumos javaslatokkal állnak elő - és kell egy polgármester, aki a négy oldal képviselőit (civilek, önkormányzat, főváros, befektető) leülteti egy asztalhoz tárgyalni!

N F W B !

Katt alul a csatolmányokra!

CsatolmányMéret
Várnai László - Herminamező egyesület (mp3)1.46 MB
Takács József, az ingatfejlesztő képviselője (mp3)1.18 MB
Weinek Leonárd, zuglói polgármester (mp3)1.22 MB

Gratula.és köszi. 1.

Gratula.és köszi.
1. Zugloi!

Piacfelügyelő képe

Fordul a kisföldalatti

Fordul a kisföldalatti

Hozzászólás / Post new comment

A megadott mailcím nem lesz látható sehol / Your e-mail will be kept confidentially
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

By submitting this form, you accept the Mollom privacy policy.