Nagydiófa utcaiak köre

BéKa Sze, 2008-02-06 12:09

mediaw: nagydiologo LÚZERNEGYED, VAGY VILÁGÖRÖKSÉG?
Amikor 2004. tavaszán a Nagydiófa u. 8. udvarán kivágták az éppen virágzó három fát, a szemközti házak lakói napokig lelki betegek voltak. Amikor 2007. tavaszán megjelent a "Belvárosi lakások leköthetők" molinó a ház homlokzatán, és a cikkek a 150 éves ház bontásáról, a 7 emeletes, többszintes mélygarázsos új ház építéséről, volt aki sírt. Ma már tudjuk, hogy a jelenség Budapesten messze nem egyedi, a zsidónegyedben pedig főleg nem az. Már nemcsak a Nagydiófa u. 8-ról van szó. Meg akarjuk védeni épített és élő környezetünket, hogy segíteni tudjunk a hasonló cipőben járóknak.

TÖLTSE LE A NAGYDIÓFA UTCAI KONFLIKTUS KÉPES ISMERTETŐJÉT ITT!

A 2008. 02. 01-től 2008. 09. 19-ig tartó VÁLTOZTATÁSI TILALOMtól sokat vártak a belső-erzsébetvárosiak. Az új építési szabályozásnak meg kellett volna állítania a rombolást és a negyed túlépítését. Nem ez történt. Azóta a korábbi és az új építési szabályozásról is bebizonyosodott, hogy törvényellenes. Mégis ezek alapján adtak ki és adhatnak ki azóta is bármikor ugyancsak törvényellenes engedélyeket. Meddig hagyjuk?

A korábbi vezetéssel kapcsolatos gyanúnk, hogy Erzsébetváros közvagyona magánzsebekbe vándorol, nem volt légből kapott. A volt polgármestert letartóztatták, majd kiszabadult. A várt megtisztulás elmaradt. A polgármesteri hivatalban történt pozitív változások ellenére bizonyos ügyekben mintha megállt volna az idő. Egyesek továbbra is fittyet hánynak a törvényekre és a lakosság érdekeire.

Nem érhetjük be a szokásos látszat-intézkedésekkel. Számon kell kérnünk a hatóságokon a Világörökség Egyezmény és az Aarhusi konvenció kötelező szabályait. Nem fogadhatjuk el, hogy választanunk kell az éjszakai nyugalmunk, vagy az örökségvédelem között. Lúzernegyed, vagy világörökség? Jogunk van dönteni, rajtunk is múlik. Lehet más a világ…

Postacímünk: Szindikátus Egyesület Nagydiófa utcaiak köre, 1122 Bp. Csaba u. 9. E-mail: nagydiofa@gmail.com T: 06-30/245-7017

Hajléktalan-szálló a Nagydiófa 8-ból? Riogatás? Zsarolás? A bontásnak tényleg nem volna más alternatívája?

BéKa Szindikátus - Összefogás a Városért Ked, 2010-02-16 16:56

HÁZ A HAJLÉKTALANOKÉRT, HAJLÉKTALANOK A HÁZÉRT!
SORSFORDULAT?
Vitaindító

„Az Autóker Holding Zrt. újabb társadalmi szerepvállalása kapcsán az épületet a Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány rendelkezésére bocsátotta.”

SorsFordító (Legyünk együtt Sorsfordítók), Autóker

A múlt kedd (2010. 02. 09.) óta a Nagydiófa u. 8. sz. épületen virító molinó láttán előbb megrökönyödtem. Majd beindultak a gondolataim. Bevillanásuk sorrendjében leírom őket. Több a jó, mint a rossz...

Betonnal koccintottunk

jeeka Nagydiófa utcaiak köre Csü, 2010-01-21 14:58

A hatalom egészségére koccintottunk egy-egy pohár betonnal ma délelőtt a Sirályban, az Óvás!, a Védegylet és a Szindikátus Egyesület közös sajtótájékoztatóján.

Alkotmánybírósághoz fordultunk amiatt, ami a belvárosban történik

bil Nagydiófa utcaiak köre Sze, 2010-01-20 15:46

Az Óvás! Egyesület, a Szindikátus Egyesület - Nagydiófa utca, és a Védegylet közös sajtótájékoztatót tart: bár Hunvald György előzetes letartóztatásban van, továbbra is nagy ütemben bontják a belvárost.

Recyxmas - Visszaváltható karácsony

NádoriLici Barát utca Vas, 2009-12-27 09:19
2009-12-27 14:00
2009-12-27 18:00

2009. december 27. 14-18 óráig
az Iparművészeti Múzeumban

VISSZAVÁLTHATÓ KARÁCSONY – RECYXMAS

Családi program a környezettudatos ünneplés jegyében

Az Iparművészeti Múzeum, a Városfoglalás kalendárium és a Tudatos Vásárlók egyesülete közös rendezvénye

Egyre több szó esik régi szokásaink megváltoztatásáról, és ez az ünnepeinket is érinti. Mi most a karácsonyra figyelünk: megpróbáljuk körbejárni az ünneplés alternatíváit.

Városfoglalás! update

NádoriLici Barát utca Sze, 2009-12-23 19:52

Na. Aszongya, legalább tíz szóból álljon a bejegyzés. Most megvan.

Városfoglalás! Frissített verzió

NádoriLici Barát utca Ked, 2009-12-22 10:10

Kedves Mindnyájan, most csak röviden jelzem, hogy elkészült a Városfoglalás posztkarácsonyi alkotóházának végleges programja. Ha még nem hallottatok róla: "Recyxmas - Visszaváltható karácsony" címmel rendezünk családi délutánt az Iparművészeti Múzeumban. A részletes program a mellékletben látható. Gyertek minél többen!

Városfoglalás!

NádoriLici Barát utca Szo, 2009-12-19 08:20

Hát szervusztok.

Ez az első blogbejegyzésem az lmv-n, hadd mutatkozzam be. Nádori Lídiának hívnak, műfordító vagyok. Tavaly ilyenkor kezdtem dolgozni egy új projekten, amelynek Városfoglalás kalendárium lett a címe. Nehezebb az ügy, mint gondoltam, de nagyon bízom benne, hogy a jövő év közepe táján végre kézbe vehetjük a városlakóknak készülő, gyönyörű, szellemes, okos, korszerű, a kalendárium műfaját újjáélesztő Városfoglalás kalendáriumot.

Botrányösszesítő közmeghallgatás Erzsébetvárosban

jeeka Barát utca Pén, 2009-11-13 12:51

Saját fejére borítja a bilit Erzsébetváros önkormányzata. November 24-ére meghirdettek egy közmeghallgatást, amin megtárgyalhatnánk olyan ügyeket, mint a Bakóparké, vagy - figyelem, újdonság: a csődbe ment és így elzálogosított Garay piacé. Gyertek el november 24-én, és balhézzatok velünk!

MEGÁLLÍTJA-E A BÍRÓSÁG A ZSIDÓNEGYED BONTÁSÁT?

fhajnal Nagydiófa utcaiak köre Ked, 2009-11-03 15:33

Tisztelt újságírók szerkesztők!

A Nagydiófa u. 8. elvi építési engedélyének bírósági felülvizsgálata ügyében november 5-én csütörtökön reggel 8 óra 30 perckor lesz a tárgyalás a Fővárosi Bíróságon, a Csalogány u. 47-49 sz. alatt.

MEGÁLLÍTJA-E A BÍRÓSÁG A ZSIDÓNEGYED BONTÁSÁT?

A BERUHÁZÓ DIKTÁL?

Megállítja e a bíróság Belső-Erzsébetváros bontását?

bil Nagydiófa utcaiak köre Vas, 2009-07-12 20:51

Két háznyi lakó egy perrel próbálja útját állni a bontásnak. A Nagydiófa utcai lakókból alakult csoport szerint a belvárosi ingatlanpanama nem lenne lehetséges, ha nem engedne neki zöld utat a az Államigazgatási Hivatal, a Fővárosi Önkormányzat, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, és a Kulturális Minisztérium. Alább sajtóanyag, bírósági tárgyalás kedden:

Kedden reggel - Bíróságra lehet menni ...

fhajnal Nagymező utca Vas, 2009-07-12 11:58
2009-07-14 00:30
2009-07-14 11:00

Sajtóközlemény

"MEGÁLLÍTJA-E A BÍRÓSÁG A ZSIDÓNEGYED BONTÁSÁT?

A jövő héten lesz egy bírósági tárgyalás, amely által az erzsébetvárosi lakók egy csoportja megpróbálja elérni, hogy álljon le az ingatlan-panama Belső-Erzsébetvárosban.

KRITIKUS LAKOSSÁGI CSOPORTOK fóruma

fhajnal Barát utca Hét, 2009-05-18 13:37
2009-05-23 16:00
2009-05-23 19:00

Hogyan oldjuk meg a lakóhelyünkön felmerülő problémákat, és hogy vonjuk be mindebbe a helyi közösséget?

Helyi ügyek szervezőinek tapasztalatcseréje - mi működik és miért? mi nem, és miért nem?

Gyulai Pál utca - Rókus park

fhajnal Barát utca Pén, 2009-03-27 11:27

Palotanegyed - mélygarázsokat vagy élhetőbb várost?

Lehet tenni a műemlékvédelem érdekében

kispofa Hallgatói Hálózat Ked, 2009-02-24 12:46

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) március 16-i jelentkezési határidővel több állást is meghirdetett.

Itt a lehetőség a tenni akarók számára, hogy ismerőseik vagy saját maguk "partvonalon belülre" kerülését elősegítsék.

Részletes információk: www.koh.hu - "Állás" menüpontra kattintás.

Itt a lehetőség a nemzetközi szereplésre

kispofa Barát utca Hét, 2009-02-09 14:58

A BBC World Service és a British Council most 11. alkalommal hirdeti meg közösen a kétévente megrendezett nemzetközi rádiójáték-író pályázatot.

Itt az ideális lehetőség civil szerveződések számára, hogy rövid rádiójátékot írjanak például a helyi hatalommal és korrupcióval szembeni harcokról, vagy a közösségteremtés érdekében történt akciókról, eseményekről.

Az erzsébetvárosi ingatlanpanama összefoglalója

bil Nagydiófa utcaiak köre Szo, 2008-12-20 10:55

A Magyar Narancs összefoglalja, amit eddig tudni lehet az erzsébetvárosi ingatlanpanamáról. Klikkelj a képekre, akkor láthatod nagyban.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Tavaszmező - Művészkert - roma-magyar kulturális együttműködés - közösségi tervezés

dm Óvás Egyesület Sze, 2008-12-10 12:10

A Tavaszmező Civil Kezdeményezés tisztelettel meghívja Önt a fent jelzett sajtóeseményre, melyen bemutatkoznak a civil összefogás résztvevői és ismertetik elképzeléseiket.

Egy terézvárosi luxuslakótelep - vagy még az se

dm Barát utca Pén, 2008-11-07 00:59

Nem írok ide semmit, többet úgysem tudnék, mint ez a link:
http://index.hu/politika/belfold/budapest/kiraly1106/

Riogatás a beruházó kártalanításával – én fizetem? te fizeted?

BéKa Szindikátus - Összefogás a Városért Vas, 2008-10-05 04:58

A 2008. 09. 19-i képviselő testületi döntés a belső-erzsébetvárosi „rehabilitációs” szabályozási terv elfogadásáról egyértelművé tette: a kártalanítási riogatás színtiszta blöff volt.

A fejlődés utolér - a Magyar Narancs cikke 2008. 09. 11.

BéKa Szindikátus - Összefogás a Városért Vas, 2008-10-05 03:26

Miközben a politika csúcsain háború dúl az ellenzéki és a még ellenzékibb és a kormánypárt között, sőt a kormánypárt és a kormánypárt között is, megnyugtató, hogy alsóbb szinteken az ügyintézés zavartalanul folyik, és a fejlődés hiánytalanul kiköveteli magának azt, ami jár neki.

Tartalom átvétel