Beuys Omnibusza és a Kincsünk a Piac a Hunyadi téren

jeeka Hunyadi tér Vas, 2009-10-25 22:38
Holnap címe: 
lmv.hu/hunyadi

November 7-én, szombaton reggel 9-től 13 óráig várunk mindenkit szeretettel a Hunyadi téren Joseph Beuys Omnibusza és a Kincsünk a Piac - Hunyadi tér találkozásán.

A Kincsünk a Piac blogján követhetőek az események.

Alant letölthető a kétoldalas szórólap, tetszés szerint nyomtassa-osztogassa a nép.


Hunyadi tér - ahogy mi szeretnénk nagyobb térképen való megjelenítése

Ami látható rajta:
a narancssárga sáv az őstermelői piac.

A busz - itt áll majd az OMNIBUSZ. Joseph Beuys kezdeményezésére indult útjára az 'Omnibusz a közvetlen a demokráciért', akik az állampolgári érdekérvényesítést inspirálják. Ők a vendégeink november 5-től 7-éig, szombaton délelőtt tehát velünk lesznek a Hunyadi téren.

Mellette a sárga maszkok:
Itt folyik majd a zenélés-beszélés, azaz a "színpad". A piac látja-hallja, hogy zenebonával, miegymással várjuk őket, és a buszt is kellőképpen exponáljuk.

A kajapia-jel: a Védegylet-ZöldPók asztala, amiről zsíros és mézes kenyereket osztanak a lányok. A zsíroskenyérre vöröskereszt alakban szórják a pirospaprikát, lévén hogy Beuysnak ez egy visszatérő jele.

Ciánkék buborék: a piaci tárlatvezetés standja.
Innen indul majd a tárlatvezetés, amin Fuchs Péter esztéta a Hunyadi teret és a piacot mint művészeti alkotást, egy gigantikus installációt mutatja be. Beuys szerint ugyanis a művészet a valós életben kell gyökerezzen, az élet maga kell művészet legyen, vagy valami ilyesmi.

Lila buborék: Tervezz saját Hunyadi teret! - térjáték
Egy alaprajzon az arra járó megtervezheti a saját Hunyadi terét. Rakhat rá fákat vagy mélygarázst, piacot vagy cementgyárat, és a saját verziója előtt le is fotózzuk, ha ennek örül.

Bordó buborék: Piacolj okosan! - térjáték
Társasjáték, melynek célja a heti bevásárlás elvégzése, közben szerencsekártyákat kell húzni, amiken a lakossági csoport történetének fordulatai vannak, mint hogy "Gratulálunk! Lelepleztél egy korrupt ügyletet! Újra dobhatsz." vagy "portrét készítettél egy termelőről", és persze pechlapok is vannak, pl. "már megint ki akarják vágni a fákat".

Fotómasina: tér-képezés - fényképezkedj a a hunyadi térrel!
Óránként csoportképet készítünk a Hunyadi tér rajongóiról. A képeket A tér sarkán működő kávézóban lehet majd átvenni, és aki megadja az ímélcímét, annak elküldjük elektronikusan is.Az összes képből galéria díszeleg majd a Kincsünk a Piac blogján.

Borítékocska: Beadványíró workshop - közvetlen demokrácia gyorstalpaló
Az állampolgárok gyakorolhatják az érdekérvényesítést: tetszőleges ügyekben beadványokat írhatnak, megtudják, kinek miről érdemes levelet írni, mire kell ügyelni az iktatásnál, és a foglalkozás végére elkészíthetik a saját levelüket a terézvárosi önkormányzatnak.

Zöld asztalok: a Medence Csoport-féle közösségi bolhapiaca - a piacra járók, a rendezvényre jöttek és a Hunyadi téren rendszeresen informálisan bolhapiacozók egyaránt árulhatják a holmijaikat a medence Csoport újrahasznosított anyagokból készült csillivilli asztalkáin. Olyanok is hozhatnak holmit, akik nem akarják árulni. Ha bedobják megunt cuccaikat a közösbe, az azokból befolyó pénzt a rendezvényre költjük majd.

i betű: Ökolábnyom-installáció - az intermédia szak diákjainak kiállítása azt dolgozza fl, a távolsági élelmiszer hogyan növeli meg az ökológiai lábnyomunkat.

Akinek ötlete, megjegyzése van a dologhoz, vagy úgy érzi, lemaradt az ő programja, nosza kommentelje be!

CsatolmányMéret
beuyshunyadi_ketoldalas.pdf247.76 KB

Hozzászólás / Post new comment

A megadott mailcím nem lesz látható sehol / Your e-mail will be kept confidentially
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.

További információ a formázási lehetőségekről

By submitting this form, you accept the Mollom privacy policy.