Fájlcserélőn terjed a Zsigerbeszéd című sorozat

fidusz Szo, 2007-12-22 07:01

Kezdenek összeérni a dolgok. Szabad szoftveres ismerőseim segítségével most már fájlcserélőn keresztül is terjed a dr. Gyulai Iván és a Bors Alapítvány által készített Zsigerbeszéd - goldolatok a fenntartható fejlődésről című videó sorozat.

Előzmények

Az elmúlt hónapokban sok linuxos ismerősöm jött be hozzánk, hogy átvegye tőlem az igényelt Ubuntu pólót. Ha már bent járt az MTVSZ irodában, szinte majdnem mindegyikük kapott tőlem egy-egy környezetvédelemmel foglalkozó kiadványt, néhányuknak adtam a Zsigerbeszéd dvd-ből is.

Soul9 tegnap készített a 13 részből álló sorozat videó fájljairól egy tömörített változatot, és mivel éppen környezetvédelemről kezdtünk el beszélgetni előző éjjel az #ubuntu-hu irc csatornán az egyik sráccal, megosztotta számítógépén a 13 fájlt, és az elérhetőséget közzétette a The Pirate Bay fájlcserélő hálózaton.

Az ubuntus srácok is terjeszteni kezdik

Tegnap este az #ubuntu-hu csatornáről néhány srác el is kezdte letölteni a fájlokat, hogy kipróbálja, sikerült-e megfelelően tömöríteni a videó fájlokat, valamint hogy hozzájáruljon a sorozat terjesztéséhez. Egyre többen kezdték el letölteni és megosztani a dvd tartalmát, így a BitTorrent fájlmegosztó rendszernek köszönhetően ezért egyre gyorsabban lehetett letölteni az anyagot. Én is kedvet kaptam, hogy végre kipróbáljam a torrentet, feltelepítettem a gépemre a deluge-torrent programot, bemásoltam a szükséges URL-t, és már jöttek is lefelé a csomagok. Aztán itthonrol folytattam, nagyobb sávszélességről. Csúcsidőben egyszerre hét gépről jöttek le a csomagok, és közben tőlem is töltötték a többek a tőlik hiányzó darabokat. Végre hasznos, és értelmes anyagok kerültek fel a fájlcserélő hálózatokra!

A Zsigerbeszéd ismertetése

A "Zsigerbeszéd" 13 epizódból álló filmsorozat Dr. Gyulai Iván főszereplésével, aki a miskolci Ökológiai Intézet Igazgatója. Az egyes epizódok 14-18 perc hosszúságúak, és a környezet, a társadalom és a gazdaság egymással összefüggő kérdéseit járják körül előadás formájában.

A "zsigerbeszéd" kifejezés arra utal, hogy ma a fejlesztésekről, a mindenáron való gazdasági növekedésről szóló frázisokat zsigerből, gondolkodás nélkül használjuk, fogadjuk el. Ugyanakkor, ha az egyes jelenségeket a fenntarthatóság szempontjából vizsgáljuk, kiderül, hogy éppen a mai fejlesztési gyakorlat vezet bennünket a társadalmi és ökológiai összeomlás felé. Kiderül, hogy a gazdasági növekedés nem képes megoldani növekvő társadalmi és környezeti problémáinkat, sőt, elmélyíti azokat.

Gyulai Iván okfejtései érthetőek és provokatívak. A film tanítja a nézőt gondolkodni, kételkedni, saját véleményt formálni olyan mindenkit érintő kérdésekről, mint a gazdasági növekedés, a munkanélküliség, a szegénység, a javak egyenlőtlen elosztása, a környezetvédelmi ipar, a technológia mindenhatóságába vetett hit, vagy az élelmiszer biztonság.

A sorozat fejezeteinek címei: Zsigerbeszéd / Felfelé a lejtőn / GDP / Lábnyomunk a bolygón / Társadalmi egérfogók / Közpénzekkel a gazdagokért / Globalizáció / Mélyebben a mocsárba / a 15 csillag árnyéka / A megoldás nyomában: a fenntartható gazdasági növekedés / A megoldás nyomában: a techno optimizmus / A megoldás nyomában: a környezetvédelem alternatívája / Mégis van remény.

Figyelem: a film alkalmas megszokott gondolkodásunk, egykedvűségünk megzavarására. Ha megismerkedik a "Zsigerbeszéd" érvelésével, szívesebben formál majd önálló véleményt hírekről, közéletről, gazdaságról, jövőnkről.

Töltsd le, nézd meg, terjeszd te is!

A Zsigerbeszéd című sorozat szabadon letölthető, kérjük, nézd meg Te is, és lehetőségeid szerint terjeszd! Akinek az eredeti dvd kell, az Budapesten a Magyar Természetvédők Szövetségénél, Nyíregyházán az E-Misszió irodájában beszerezheti. Ha szerveztek filmklubot, szívesen részt veszünk egy-két fejezet közös levítétésén, majd egy azt követő beszélgetésen.

Aki használt már torrent fájlcserélő rendszert, az erről a címről tudja letölteni a sorozat 13 fejezetét egyben (összesen 1.4 GiB).

Aki Ubuntu Linuxot használ, annak könnyű dolga van. A csomagkezelő programból egyszerűen telepíti a deluge-torrent csomagot, majd elindítja a programot. Aztán Fájl/Add URL, és a megfelelő helyre bemásolja az alábbi linken található URL-t. Ezután a program egyből elkezdi letölteni a Zsigerbeszéd fájljait, és ha menetközben másoknak is kell a sorozat, akkor már a te gépedről is menne felfelé a csomagok. Windows vagy Mac felhasználóknak sem lehet túl nehéz dolga, és gondolom, nagyon sok internetes fórumon kaphattok tanácsot, ha gondotok van.

Tanulság: lehet más a világ!

Az eset azt mutatja, hogy az a gondolat, ami az LMV! közösségi portál létrehozása mögött áll, tényleg működik. Tudunk tanulni más csoporoktól - most például a szabad szoftveres mozgalomtól -, és ha összefogunk, még többet tudunk elérni. A jelen eset akár egy jó példája lehet a vírus marketingnek is. Hiszen onnan indult az egész, hogy Soul9 elérhetővé tette a Zsigerbeszédet a gépén, és a többiek beszálltak, hogy megnézzék, jó-e a tömörítés, valamint hogy egyszerre több gépről lehessen letölteni a fájlokat, mert akkor gyorsabb lesz, és akkor az mindenkinek jó. Ha mellékesen a fiúk még meg is nézik a Zsigerbeszédet, az még jobb. Jó lenne, ha még többen letöltenék, és megosztanák a sorozatot, hogy mások számára is könnyen, gyorsan elérhető legyen a Zsigerbeszéd.

Frissítés (2012. febr. 1.)

Hogy ne vesszen el a hozzászólások közözz, ide is leírom: egy ideje már a webről is letölthetőek a Zsigerbeszéd egyes fejezetei.