vázlat a éiletemhö
Enyim kicsi szakmai életrajz
2010.
Zöld Pók videók
A Zöld Pók Alapítvány színeiben veidókat készítünk civil szervezeteknek BiLel, zöldteával, Takács Marival és másokkal. Ilyeneket.
Verók István becsülete
A hatodik kerület polgármesteréről azt éneklem már két és fél éve, hogy "millió millió millió zsebbe száll". Szerinte ez sérti az ő becsületét, ezért beperelt.
lmv.hu fejlesztés, Zöld Pók Alapítvány
Egy a Norvég Civil Támogatási Alapnál elnyert pályázatban fejlesztjük az lmv.hu-t billel és zöldteával.
2009.
szeptember 26. Párizs, Európa
Fiatal Művészek Biennáléja Montrouge-ban, Párizsban
Az alább indikált FIKA-kiállítás elsőtíze közt kiutaztattak Párizsba BiLel, és kiállították a Millió zsebbe szállt.
Itt a blog az útról.
És a projekt oldala:
http://lmv.hu/millionsslipaway
szeptember 21. szombat
III. Barát utcai Bál
A harmadik Barát utcai Bál főszervezőiként beszerveztük a Védegylet Gumicsizma Munkacsoportját, akik lekvárversenyt rendeztek, a Medence Csoportot, akik bolhapiacoztak, a Kétfarkú Kutya Pártot, akik megalkották a Bakóparkot; a Jelen Big Bandet, akik életükben először zenéltek ebben a formációban együtt, és játszott a Védegylet Blues Munkacsoportja is, Muzsikás-dalokkal egészítve ki a repertoárt. A konyhánkban egéz nap aktivista különítmény mosogatott, hogy minél kevesebb szemetet csináljunk a bulival.
Dóra & BiL & Jééka
BiL az utcabálról:
http://lmv.hu/node/4365
A Barát utca és Környéke blogja:
http://lmv.hu/barautca
július 31-augusztus 1.
Tájoló
Nővérem szervezésében két napig buliztunk az Odeon moziban, kajás filmekkel, tájfajta zöldségekkel-gyümölcsökkel, szódavízzel és fröccsel. A második napot moderáltam, slow fooddal és freeganekkel, gasztrobloggerekkel. Védegylet, Tudatos Vásárlók Egyesülete
http://lmv.hu/node/4208
július 21-26.
Kapolcs, pénz nélkül
Kapolcs idén kicsi volt és szexi. Barátaink csinálták a legmenőbb kocsmát, a Csipszer Kertet - ennek a kertjében lépett fel a Védegylet Blues band, a fenti videón látható. Alant a saját anyagunk (jeekabil stúdió) a fesztiválról.
június 26. szombat délelőtt
Verók revü a Hunyadi téren
Az egyiknek sikerül...
Árki Tibi portréi között Pécsi Balázs zongorázott, én pedig énekeltem a szombat reggeli piaccsúcsban. Ismert sanzonokat Verók- és Hunvaldosítottunk. Csupa ilyet, mint hogy Egyiknek sikerül, a Csudijó, a Tanulj meg fiacskám komédiázni ... és persze az örök sláger: Millió zsebbe száll.
Dalszövegek, a revü "műsorfüzete" itt.
2009. június
Általános tüntetés
Aaaapa-cuka
Fuunda-luka
Fuuunda kávé
Kaaamanduka
Ap, cuk,
funda, luk,
funda, kávé,
funda-kávé-ka-man-duk!
Kicsit közreműködtem a Kétfarkú Kutya Párt, a Negyedik Köztársaság és szervezetnév nélküli emberek közös Általános Tüntetésén, ahol a tüntetésért tüntettünk.
Nocsak!
altalanostuntets.blog.hu
http://www.hirszerzo.hu/cikk.just_ice_for_hungary_-_videos_riportunk_az_...
http://www.hirextra.hu/2009/06/21/egy-tuntetes-ahol-a-rendor-is-jol-erzi...
2009. május
FIKA

A Stenczer Sári szervezte Fiatal Kortárs Állásfoglalások kiállítások harminckilenc másikkal együtt engem is kiállítottak, méghozzá a Millió zsebbe száll című videóval, amit Varga Zsuzsi vette a Hunyadi téri piacon.
Aztán a zsűri beválasztott a legjobb tíz közé is, így megyek ősszel Montrouge-ba, ahol elindul egy két éves, tíz országot bejáró vándorkiállítás, többek között az én virtyákolásommal.
fika.hu
2009. április-
Városi túlélőshow: Videó- és cikksorozat Billel.
Válság van? Valutaárfolyam ingadozás, bankösszeomlás, drágulás, munkanélküliség, fizetésképtelenség, hiány, létbizonytalanság? A válasz: önellátás, önigazgatás, önszerveződés. Tisztább, szárazabb érzés. A városi túlélőshow bemutatja: egy olcsóbb, önállóbb, környezetbarátabb városi élet lehetőségei, apró lépésekben.
4. rész: Tűzkorsó és KÖR
3. rész: Combzene: ökovillany a hátsó kerékből
2. rész: A bicikli
1. rész: Komposztáljunk
2009. február-március
Piackutató: öt részes piaci körséta Takács Máriával
Cikk- és videósorozat a Nolon.
Robbantott csirke: a Hunyadi téren
Freccsentett zöldségek: a Fehérvári úti csarnokban
Gyökerek: a Komjádi piacról.
Jelentés a giccsládából: Vásárcsarnoki körkép
Döglött állatot vennék: Húsevőknek a Fény utcai piac
2008. június 8., augusztus 1.
Diszkriminációs gyakorlatok

Háromszemélyes performansz művész-sztereotípiákról a Merlin Színházban.
Tipikus művész, nő – Oborni Katalin
Szociológus, buzi - Jééka
Esztéta, zsidó – Fuchs Péter
2008. július: VII. Manifesta kortárs művészeti biennálé
Bolondok hajója - rekuperáció

Erhardt Miklós és a Kis Varsó művészcsoport közös harmincperces videóinstallációja egy hét évvel korábbi olaszországi házfoglalásról.
http://tranzit.blog.hu/2008/08/14/ismetles_a_tudas_anyja_2
II. Nemzetközi Happening és Performansz Fesztivál, Iasi, Románia
Elmentem párszáz kilométerrel arrébb, hogy előadjam a traumámat. A One Woman Show egy stand-up comedy, ami a kurucinfós telefonokból állt össze. A fesztiválról, előadásról, utazásról itt a blog:
http://lmv.hu/iasi
2008 április 20.
Öndivatbemutató II.
A Critical Mass napjára szabott Öndivatbemutatót celebráltam a Városház téren. Itt a szövege:
http://lmv.hu/ondivatcm
Kikényszerített vallomás

Koronczi Endre videoprojektjében vettem részt. Szerelmet vallotam neki.
Pénzért bármit.
a href="http://www.koronczi.hu/confession/"
Kurucinfó

Felkerültünk a legkorlátlanabbul magyar vebszájtra, telefonysázmmal, fotókkal, mint ősellenségek.
Egy antifasiszta performansz alkalmával Eon és én videóztuk, ahogyan a többiek épp felmossák a teret (ideológiai tisztogatást vittek véghez), amikor egy férfi belerúgott a kamerámba, én meg visszaüvöltöztem. Az esetről készült videó a neveinkkel, telefonszámainkkal és miegymással együtt kikerült a kurucinfóra, anarchobuzizsidó megjelöléssel.
Az elkövetkezendő napokban számos telefont és e-mailt kaptunk mind a ketten. Én ezekből összeállítottam egy stand-up comedyt, és virulok, mert egy gúgölszörccsel, úgy tűnik, összeállítottak, mint celebritást. Nándi védelmében a Bibó szakkoli nyilatkozatot adott ki, engem meg kiutaltak vidékre pihenni, ahol rémüldözhettem nagy magányomban.
http://lmv.hu/exil
Youtube leckék, Tranzit, FKSE
A Fiatal Képzőművészek Stúdiójában tartott műhely, a Youtube-videókról.
Én itt a Hunyadi téri performanszt hoztam példaként, és arról beszéltem, hogyan válik valami műtárggyá. Ez az esemény például úgy, hogy a róla készült videót felrakták a youtube-re, és levetítették a Nyitott műhelyben egy kiállíásmegnyitón.
http://nol.hu/kultura/cikk/482778/
Február 2., szombat
Utcabál az Operabállal szemben
Richard Kleyder Bauer, a bécsi klasszika őrgrófja és Dolina Polje, a drámai mezzotenor közös dalestje az Operabállal szemközt, valamint az ügyvezető párocska, Bruttó Janka és Lórántffy Gábor kétfrontos csatája egyik oldalt szabadságolt prolikkal, másik oldalt munkában lévőkkel - a jegyszedőkkel.
http://lmv.hu/node/2231
Január 23-28.
Krokodiliázis
A krokodiliázis nagyon ritka, különleges betegség, ha szerencsém van, rólam nevezik el.
Tünetek: gyulladt mandula, láz, csalánkiütések testszerte.
Kórokozó: ismeretlen.
Előfordulása: ismeretlen.
Lefolyása: ismeretlen.
Gyógymód: penicilin, vazze.
Empirikus kórkörkép egy önkéntelen kanosszáról, folytatásokban.
http://lmv.hu/kroki
2008
December 10., hétfő
TBirtók: a nyuggergyógyítás pénzkidobás
Sajátos performansszal tiltakozott a Védegylet, a Humanista Mozgalom és a Nagycsaládosok Országos Szövetsége az egészségbiztosítási reform ellen hétfőn.
Miniszoknyában, bundában és tollboával a nyakában megjelent Bruttó Janka, a Heteroszexuális Nőka Szexist a Reklámokért Magyarország Egyesület ügyvezetője, aki felhívta a figyelmet a rokkantnyugdíjazás rendszerének ellentmondásosságára. Elmondta, hogy igazságtalannak tartja, hogy bizonyos embereket eltart az állam, amiért azok munkaképessége csökken, de másokat figyelmen kívül hagy, hiszen míg gerincbántalmakkal és szívbajjal leszázalékolják az embert, őt senki nem támogatja, ha lóg a melle.
http://www.tbmentok.net/tb-irtok-nagyszulokon-sporolnanak-udvozlik-korma...
http://www.tbmentok.net/tb-irtok
December 9., vasárnap
Limuzinra gyűjtök
Énekeltem egy sort a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban – bohócorral – a másnapi TB-irtó performansz limuzinbérlési költségeihez hozzájárulandó.
A repertoár hamar lecövekelt pár klasszikusnál: a Beatlestől a Help és a With a Little help from my friends bizonyultak kellően szívhezszólónak, pár szving, és két miniperformansz. Az egyiket akkor vettem elő, ha megkérdezték: mire gyűjtök.
- Én, én limuzinra!
- Limuzinra? Minek az neked?
- Háát… beleszerettem valakibe, és az a tervem, hogy úgy hódítom meg, hogy kibérelek egy limuzint, odahajtok az ablaka alá és eléneklem neki, hogy Odavagyok magáért/A fekete hajáért/Egyetlenegy szaváért, mosolyáért…
A másik, amit köszönetképpen énekeltem, egy szakállas vicc:
Cirmoscica, haj/Hová lett a vaj?/Ott látom a…fridzsiderben, /bocs, tévedtem, jaj.
Öt rugót sikerült összekapirgálnom, meg jópár napnyi rekedtséget és torokfájást.
December 8., szombat
Hunyadi tér vol. 3.
A Millió zsebbe száll című antisláger mennybe ment dec. 8-án!
Ezúttal videófelvétel is készült, a későnkelők és messzelakók örömére.
http://lmv.hu/node/2010
December 7., péntek
Mit hozott a Mikulás a Naphegynek?
A krampuszruhás szóvivő a kivitelező Gátfai Nővérek Rt. nevében kikérte magának a civilek állításait, elküldte őket a búsba, dolgozni („Tisztességes ember péntek délután háromkor nem holmi tüntetésen lógatja a lábát, hanem sittet hord, vagy könyvel. Mi azért hordjuk ide a sittet, hogy a könyvelőknek legyen háza.”). A mikulást az ajándékok visszaszedésére kényszerítette, majd a teli puttonyt hátára kanyarítva meglépett.
A Kárpát Kommandó bohócai, egy lelkes önkéntelennel kiegészülve (akit tudatlanságánál fogva rángattak bele az akcióba) mikulásünnepséget celebráltak a naphegyi Res Publica Egyesület tüntetésén.
http://lmv.hu/node/2032
December 6., csütörtök
Terroroista Télapó – Meinhof-mikulás
Az 1968: politika és kultúra Marxtól Jimi Hendrixig című médiaszakos szakszeminárium záró óráján az előadó Zsófia szelettel lepte meg a hallgatóit: tejszínhabos baracklekváros kenyérrel traktálta őket, meg a Prada Meinhof történetével, forradalmi esztétikával. Elvileg lesz hangfelvétel...
(!?!?!!!!???!!)
December 1., szombat
Hunyadi tér vol. 2.
A Hunyadi téri piac is megérdemli, hogy előadjam neki a Millió zsebbe szállt. Mindeközben a Kincsünk a piac aktivistái irdatlan mennyiségű szórólapot kiosztottak, jóval kevesebb, de becsülendő mennyiségű ajándék almát és szolidáris árú sajtot begyűjöttek :-)
http://lmv.hu/node/1981
November 22., csütörtök
Családi balhé a Terézvárosban
A Hunyadi téri piac, a Nagymező utcai fák és a Király utca 40. ügyét is napirendre tűzte a Terézvárosi képviselőtestület – a Kárpát Kommandó bohócai tehát rittyentettek egy kis performanszot a polgármesteri hivatal elé, ahol Zénóbohóc játszotta az álpolgármestert, Rozibohóc pedig a feleségét, Trézsit (úgy is mint Terézváros), és összevesztek azon, hogy a férj neje megkérdezése nélkül mindenféle mélygarázsokat vásárol. Rövid duett után Trézsi felmászott egy ablakrácsra és onnan énekelte, hogy Millió millió millió zsebbe száll…
http://lmv.hu/node/1959
November 21., szerda
Hálóinges páriák a Kossuth téren
A korábbi orvosperformansz továbbfejlesztett változatát adta elő a DAC csapata a TB Mentők Kossuth téri tüntetésén a tömegben, hálóingben grasszáló utolsóidős terhes anyával és ájuldozó kisgyerekkel.
http://lmv.hu/node/1953#mutasd-a-kepeket
November 10., szombat
Árokbetemetés a Nagymező utcában
A Kárpát Kommandó bohócai árokbetemető ünnepélyt celebráltak a Nagymező utcában, pénzt szóró álpolgármesterrel, húzódozó alpolgármesterrel, mélygarázs-makettel, zsebből véletlenül kieső fűrésszel, adóbehajtással…
http://lmv.hu/node/1932
http://lmv.hu/node/1929
TBmentők: Magánbiztosítói magánakció a Kossuth téren
A Kárpát Kommandó Bohóchadsereg és a Dolgozói Akció Centrum (DAC) egyesített csapatai parádéztak a társadalombiztosítás privatizációja elleni szakszervezeti tüntetésen: az orvosi köpenyes tüntetőket egy magánbiztosító feliratú öltönyös-maszkos ember megakadályozta az arra járók meggyógyításában, négykézláb kúsztatta-másztatta őket, és midezek alatt racionalizációról beszélt.
http://www.mno.hu/portal/526717#
október 21., vasárnap
A Bohóckommandó megostromolta a gárdaavatót
A Kárpát Kommandó, a magyarországi bohóchadsereg megostromolta a Magyar Gárda második avatóünnepségét. A hathatós rendőri beavatkozás eredményeképpen nem jutottak be a rendezvény helyszínére, helyette az Andrássy úton és a nagykörúton parádéztak.
http://lmv.hu/node/1863
október 18., csütörtök
Retorikaverseny
Második helyezést értem el az ELTE házi retorikaversenyén, ahol az előre kiadott téma a magánélet eltűnése volt.
Elsőre furcsa lehet, hogy hogyan kerül ide ez a bejegyzés, ahol csupa politikai aktivizmus találtatik. Nos, van ám annak oka.
Egy esettanulmánnyal támasztottam alá az érvelésemet: annak bizonyítására, hogy magánélet és közélet nem választhatóak el, a lezbicizmust hoztam példaként. Második helyezett lettem, a zsűri megkért, hogy, bár ezzel kvalifikáltak az országos versenyre, ott részint ne az ELTE színeiben induljak, részint pedig ne ezzel a beszéddel. Antalné Szabó Ágnes szerint „ez a téma nem lenne ott nyerő.”
Szeptember 27., csütörtök
Forradalom – kiállításmegnyitó a Műcsarnokban
Itt sem én voltam a főszereplő. Még mellékszereplőnek is kicsi, de sebaj. Számomra mégis fontos volt ez a médiahekk-kísérlet.
A kiállítás egyik termében gyönyörű látvány fogadott: fekete és vörös zászlók garmada állt összecsavarva a falnak támasztva, tőlük pedig pár méterre az Agitátorokat vetítették.
Maxigasszal nekiduráltuk magunkat és megmarkoltuk az egyiket, hogy körbehordozzuk a fehér kockában, de pár méter után egy biztonsági ember, majd Pándi Lívia, a főkurátor is nyomatékosan megkértek, hogy ezt tegyük vissza. Egy órával korábban György Péter szavai a megnyitóbeszédben mintha engem akartak volna felpiszkálni: ezek nem valódi zászlók, ezek kiállítási tárgyak.
Ezt kellett volna meghazudtonunk, de bebizonyosodott: a második kérésre újra jógyerekké vedlettünk vissza, és engedelmesen letettük a játékot, ami nem a mienk, mert a papa, a papa majd jobban tudja.
Be kell látnom, megalkuvásom történetének ez az első igazán látványos állomása.
Szeptember 18., kedd
Elmaradt jubileum
Míg egy évvel korábban szabályszerűen lemaradtunk a tévépalota ostromáról a szeptembertizennyolcadika csoporttal, addig idén nem is volt mit lekésni.
Az évfordulón ugyanis nem történt semmi. Pár ember ugyan kiabált a Kossuth téren, de annyira kevesen és annyira keveset, hogy az a semmivel pontosan azonos.
Megemlékezés más formában sem volt, egyszerűen csak elmaradt.
Elmaradt forradalom elmaradt emlékezete.
Csalódottságomban a People’s Global Action aktivistáival tanácskoztam hajnalig. Ők balkáni infoturnén voltak nálunk (no lám, nyugati alakok szerint mi igenis a Balkánhoz tartozunk!), és nem is értették, mi bajom van, amikor nyavalyogtam nekik a rózsaszínű terroristaszerelésemben. És még csupa sár is lettem.
GyP kitörlése a történelemből
Háziperformansz az ELTE kommunikáció szakán.
György Péter addig halogatta, hogy előadjon az általam szervezett szakszemináriumon, míg végül utolsó pillanatban csak lemondta.
Ahogyan a Nagy Szovjet Enciklopédiából annak idején ki kellett vágni a korrigálandó oldalakat, és postán megküldték a javítást, amit minden előfizető házilag kellett az eredeti leírás helyére ragasszon, úgy én is letöröltem a tábláról a feltüntetett előadót és címet, és a hallgatók testületileg kihúzták őt a listáról. Tettük mindezt Hammer Ferenc aznap bemutatott könyve, a Fekete Fehér gyűjtemény vonatkozó részeinek felolvasásával kísérve.
Az előadás további részében kávéházakról és kocsmákról esett szó.
Éjszakai átszálló, Kortárs Művészeti Intézet (ICA) Dunaújváros
Az első teljesen hivatalos performeri megjelenésem. (Már amennyire emlékszem még.)
I. felvonás: Öndivatbemutató.
Hajas Tibor 1976-os kísérleti filmjének egy remake-performansz változata, ahol a megjelentek szembesülnek a saját képükkel és attól való elkülönböződésükkel. Pál Zsófia Rebeka koncepciója alapján pofáztam én.
II. felvonás: Legyen Ön is! Televíziót helyettesítő vetélkedő
Fuchs Péterrel és Oborni Katával, a meghirdetettekkel ellentétben a Kétfarkú Kutya nélkül végrehajtott performansz, álvetélkedő.
Okos Szemüveges - Fuchs Péter
gyönyörű segítőm, Dóra - Papp Réka Kinga
szexista betelfonáló - K. Horváth Zsolt
csaj - Oborni Kata
II. Anarchofeminista Internacionálé
A második Anarchofeminista Internacionálét nem esett át a gyermekbetegságeken: egyszerűen kihagyta az elsőt, és eleve tökéletes formájában alakult meg.
Van elnök ügyvezetőnk: Somogyi Boglárka,
első titkárunk: Papp Réka Kinga,
rendes tagunk: Iván Ildikó,
levelező tagunk: Kocsis Eszter,
külső tagunk: Papp Dóra,
belső ellenzékünk: Zolnai Zsófia,
tudományos segédmunkatársunk: Seregély Ágnes,
és hős anyánk, Konok Péter.
Rendelkezünk továbbá
Kuplavics Irén emlék-albizottsággal, aminek a szóvivője Seregély Ágnes,
és Ságvári Endre menyasszonya emlék-albizottsággal, aminek az al-elő-ülője Papp Mihály.
És van egy PROLETÁRunk, Száraz Lívia, aki egyúttal a II. Anarchofeminista Internacionálé szóvivője is.
Tevékenységünk: nincs.
Célunk: megismertetni Kuplavics Irén életét és munkásságát a nagyvilággal.
"Ágica: Kuplavics Irén generációkat pelenkázott be.
Zapám: Ó, igen! Kuplavics Irén kiválóságát zengik az ő szellemi emlőin nevelkedett fővárosiak százezrei és budakalásziak tizenkettei."
És persze világuralom.
Golden Blokk
Megnyertük a HVG Goldenblokk versenyén a Híradó helyett kategóriát az Egyedül Üdvözítő Médiummal. Itt van, amihez kezdtünk vele:
lmv.hu/sabeszhely
1968: Kultúra és politika Marxtól Jimi Hendrixig
A Politikaitörténeti Intézet 1968-as kutatói programjában én is kaptam egy ösztöndíjat, én lettem a médiás. A témám a Prada Meinhof póló, vagy még inkább Ulrike Meinhof az ő fényességében.
S emellé szerveztem egy szakszemináriumot az ELTE média szakán '68-ról, a saját okulásomra is részben. Az ötletet Réti Petó kurzusa adta, Az eltűnt hiány nyomában címmel, ami egy két féléves holocaust-emlékezet szeminárium volt. Mi is megcsináltuk K. Horváth Zsolttal a magunkét, minden héten más előadóval.
És persze, amellett, hogy milyen ügyesek voltunk, nitt tartottam az első egyetemi előadásomat is ám.
http://lmv.hu/muk68
Paradicsomtorta
Semmi igazán lényeges.
Csak csináltam magamnak egy paradicsomtortát, aminek elmondhatatlanul örültem. A születésnapomra. Akkora királyság lett, hogy ilyet még nem pipáltam.
Itt vannak róla Psyso képei:
hol vannak? leszedte? megőrülök.
Kárpát Kommandó Bohóchadsereg
A következő projektünk Eonnal. Megtámadtuk a Magyar Gárda avatását a Szent György téren, aztán tartottunk saját bohócavatót is egy hétre rá, szeptember 1-jén, az iskolakezdés nemzetközi gyásznapján. Október 23-án a közelébe se jutottunk a gárdaavatónak, úgyhogy inkább várospoitikai ügyekben tevékenykedtünk: a Nagymező utcai fák betemetéséért november 10-én, a Hunyadi téren a piac plázává és mélygarázzsá alakítása ellen, a Naphegyen irodaház ellen.
http://lmv.hu/karpatkommando
Melegesküvő Performansz
Szolidáris performansz a 2007-es büszkeségnapi felvonuláson megvertekért: Móor Évica és én élvettük egymást feleségül, a Humanista Párt szervezte performansz keretében.
http://lmv.hu/melegeskuvo
Budapesti Panaszkórus
A Panaszkórusnak szinte véletlenül lettem a karnagya. 2007 májusától augusztus 31-éig tartott a diadalmenet, amiből lett egy kórusmű, koncertek a Corvintetőn, a Szigeten és az @rc megnyitóján.
"Tehetségtelenek lesznek sztárok, bezzeg engem nem fedeznek fel
A joghurtok kicsit, a sör tényleg meleg, a tej meg nem is tej."
Itt a videó:
http://www.youtube.com/watch?v=VGgkHyti0ME
És a kórus blogja:
panaszkorus.nolblog.hu
Médiahekk 2007
Csináltam egy konferenciát az ELTE média szakán (ami abban az időben jobbára az otthonom volt).
„(…) a hackinget, ami egy üzleti, technológiai, kriminalisztikai fogalom, megvizsgáljunk mint kulturális jelenséget. Azaz olyan eseteit mutatjuk meg, amikor a hackelés kilép a bünügyi-üzleti-szoftverológiai kontextusból és a kulturális identitásunk részévé válik. Ennek rengeteg formája van, a letöltött filmek nézésétől a notórius buszon lógásig vagy a foglaltházig. Minden olyan tevékenység érdekel, ami egy már létező struktúrát használ fel, annak szabályait figyelmen kívül hagyva, de alaposan ismerve, arra, hogy megvalósítsa célját. Azaz kihasznál egy rendszert, ami túl nagy ahhoz, hogy működjön vagy átlássa önmaga működését, sőt, pontosan működése miatt nem lát magára (ilyen pl. a város, vagy az internetes közösségek) és nem effektíven működik. Ez a zebrán tilosban átkeléstől a házak elfoglalásáig tarthat.” [Fuchs Péter]
http://lmv.hu/mediahekk
Kamera Hungária
A Kamera Hungária az ORTT tévés szakmai díja, aminek a fisztivál-részét Pécsett tartották évek óta. Ennek ifjúsági szekciója a Riporter Kerestetik!, amit 2007-ben, igen szoros versenyben megnyertünk az ELTE kommunikáció szak csapatával, a színművészeti és a pécsi kommszak csapata előtt. Éljünkéljünk.
A nyereményünk, tizenhármónknak, egy ötszemélyes rafting hétvége volt, amit végül senki nem üdült le.
Hörr.
Egyedül Üdvözítő Médium
Az alant említett Utcabálon kezdtünk saját tudósításokat forgatni Eonnal. Hogy ne azon kelljen remegni, hogy bekerülünk-e a tévébe, csináltunk magunknak. Mostanra ide sorolok szinte mindent, amit tudósítunk ilyesfajta témakörben.
http://lmv.hu/eum
http://www.freevlog.hu/csatorna/eum
Utcabál 2007
Szerveztünk egy Utcabált az Operabállal szemben. Fizikailag és ideológiailag egyaránt szemben. A Benneálló Ellenállók és az Attac Magyarország.
HaHa - egyetembezárás
















Hozzászólás / Post new comment