"A lusta kertész módszere" - permakultúra újratöltve
Kezdenek összeérni a dolgok. Szerveződik a magyar permakultúra közösség is. Nemrég szerveztek egy tanfolyamot, készül a honlapjuk, felpezsdült a levelezőlista is, Baji Béla pedig könyvet ír a permakultúráról. Azt hiszem, régi szerelmem újra rám talált. Érzem a vonzását...
Szeretném megtaláni a zenét,
mert tudom, hogy könnycsatornáim
összeköttetésben vannak
belső hallásommal,
és most
sírni szeretnék.
Valahogy így kezdődött annakidején A Zen, Gaia és a Zene című versem, és most úgy érzem, ismét megéreztem a Földanyát, és Gaia elérzékenyül bennem... Újra megtalált a szerelem, újra megérintenek a csillagok, találkoztam a magvak őrzőivel, régi és új dolgaim most mintha összeérnének, és akkor itt újra rámtalált a permakultúra, és talán van egy Kert és egy Társ, ahol és akivel ezt ki is próbálhatjuk...

"A lusta kertész módszere" - még évekkel ezelőtt hallottam ezt a meghatározást, amely talán a legjobban megfogalmazza, hogy mi is a permakultúra. Egy olyan módszer, amely a természet ökológiai törvényszerűségeire alapozva próbál meg létrehozni egy gazdálkodási rendszert, amelyben megfelelő helye van az embernek, harmóniában a rendszer többi elemeivel. Sokkal több mint egy ökológiai gazdálkodási rendszer, bár azok közül is a legszélszőségesebb, hiszen előszeretettel javasolja a talajművelés elkerülését vagy minimálisra csökkentését, olyan fogalmakkal operál, mint az "ehető erdő", "csirketraktor", "disznótraktor", varázsszavai közé tartozk a "szegélyhatás" és a "mulcs" stb. De fontos elemei az emberi közösségek is: az első hazai permakultúra tanfolyamon hallottam például a LETS rendszerekről (magyarul: kaláka körök, szívességbank, helyi cserekereskedelmi rendszer stb.)

Erdőkert - Baji Béla felvétele
És most hosszú évnyi érlelődés után meindult valami. Szerveződik a magyar permakultúra közösség. Néhány hete tartottak egy tanfolyamot Gyűrűfűn, pezseg a levelezőlistájuk, és a parmakultúra magyar meghonosítója, Baji Béla könyvet ír "Permakultúrás szemléletű ökológiai gazdálkodás" címmel. Pár napja kezdtem el olvasi a könyv kéziratát, és teljesen magával ragadott! Azonnal továbbküldtem néhány ismerősömnek. Kedvesemmel is elkezdtünk beszélgetni a témáról, és arra jutottunk, hogy zsámbéki telkük, ahol idén nagyon finom alma termett, kitűnően alkalmas lenne egy permakultúrás paradicsom létrehozására. öt éve nem permezetek a telken, talajművelés sem nagyon volt, így a természetnek is volt lehetősége, hogy kicsit megtelepedjen a telken...
Egy csomó dolog kavarog most itt a lelkemben, legszívesebben minden gondolatot leírnék ide, ami most eszembe jut, de hát az ujjaim sokkal lassabban gépelnek, és talán ti sem tudnátok követni a tempót és az asszociációs láncot. Mindenesetre, valószínű, hogy visszatérek majd még a témára, mert úgy látom, lassan megérett az ideje, ráadásul a könyv annyira magával sodor, és egyéb történések, jelek is azt mutatják, hogy a permakultúrával még foglalkoznom kell. Akit nem riasztottak el fenti soraim, azoknak szívesen elküldöm a könyv kéziratát, hogy ti is részesülhessetek abból a varázsból, amit e tápiószelei hobbit sorai jelentettek nekem...
- 2795 olvasás /reads
-

- Open the image gallery



Fidusz Tedd ki ezt a cikket
Fidusz Tedd ki ezt a cikket az indy-re is.
Permakultura+ PROUT-kaláka szellemben!
Talpraállitja ezt a szétesett országot.
Jó volt, köszi!
Jó volt, köszi!
Köszönöm.Noha "pösti"
Köszönöm.Noha "pösti" lusta és kényelmes remete vagyok, azért lelkemet megérintették a mondataid, s az anyagot továbbítottam az Őrbottyánba és az ahhoz kapcsolódó régióban élő ismerőseimhez. Bízom benne, hogy végre fel, illetve ráébredünk arar, hogyan is tovább, ha élni akarunk. György Lajos úr (Piros) hívta fel figyelmemet a közölt pár sorodra.
hajrá Fidusz, jó hírek
hajrá Fidusz, jó hírek jönnek felőled...
Szia Fidusz! Elküldenéd
Szia Fidusz!
Elküldenéd nekem is a könyv kéziratát? Köszönöm.
Nem tudom, mennyire publikus
Nem tudom, mennyire publikus a kézirat, de érdekelne ha elküldenéd - feriposta(kukac)gmail.com.
Szia Fidusz! Szeretném ha
Szia Fidusz!
Szeretném ha elküldenéd a könyv kéziratát.Freddy64@freemail.hu
Köszönöm.
Üdv! A krumpli72@gmail.com
Üdv!
A krumpli72@gmail.com címre is szeretnénk kérni egyet a kézikönyvből! Köszönöm!
Üdv Fidusz! Ha át tudnád
Üdv Fidusz!
Ha át tudnád küldeni a könyvet nekem is, akkor nagyon hálás lennék érte.
A címem: alkonyzona@rocketmail.com
Köszönöm.
Hello Fidusz, Mar vagy
Hello Fidusz,
Mar vagy masfel eves ez a bejegyzesed, de ha meg mindig all az ajanlatod, engem is nagyon erdekelne a konyv kezirata. Ha kozben meg is jelent a konyv akkor termesztesen megvasarolnam az elkeszult peldanyt. Ha nem akkor talan egy-ket hozzaszolassal, megfigyelessel en is tudnam gazdagitani Baji ur munkajat :)
b.viita@gmail.com
Lattam, hogy Monsantorol is volt egy bejegyzesed. Nem olvastam vegig, mert most egy kicsit a konyokomon jon ki az a sok hatborzongato hulyeseg amit feloluk lehet hallani. Viszont a konyvnek, amit ott emlegetsz, megtalaltam a dokumentumfilm valtozatat ha edekel: http://wideeyecinema.com/?p=105
A permakulturaval kapcsolatban pontosan tudom, h mit erzel. A baratommal tavaly osz ota tervezgetjuk a jovonket egy ilyen paradicsomban es igazabol nem is tudunk szinte masrol beszelni mostmar honapok ota. Hogyan alakul nalatok a zsambeki telek permakulturasitasa (jo szo, hehe)?
Udv,
Vitus
Szia Fidusz! A permakultúra
Szia Fidusz!
A permakultúra teljesen felkeltette az érdeklődésem, csak sajnos Baji Béla könyvét már sehol se lehet megtalálni. Hallottam, hogy lesz majd a bővebb újabb kiadás, de mivel addig is szeretném kertem a legmegfelelőbb módon gondozni, kérdezném, hogy évek múltán is áll-e a könyv kéziratának elküldésének a lehetősége?
Az e-mail címem: kneipzsu@gmail.com
Előre is köszönöm.
Nekem is el tudnád küldeni.
Nekem is el tudnád küldeni. braun.ttc@gmail.com köszönöm előre is.
Hozzászólás / Post new comment