Piros búcsúztatása
György Lajos, Piros, a magyar zöld mozgalom korelnöke, az ETK egyik alapítója, a GAIA Sajtószemle alapító szerkesztője hosszas szenvedés után elhúnyt. Temetése, saját kívánságára nem lesz. Piros búcsúztatása október 17-én délután 5-kor lesz a HUMUSZ házban Budapesten, a Saru u. 11-ben.
György Lajos orvos, tudományos kutató 1926. április 16-án született Budapesten. 1951-ben a budapesti orvostudományi egyetemen szerzett diplomát, majd az egyetem Gyógyszertani Intézetének tanársegéde, 1957-86-ban az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, osztályvezetője, az 1990-es években tudományos tanácsadója.
Az ELTE Természetvédelmi Klubjának vezetője, s 1983-tól a Klub által kiadott Gaia Sajtószemle szerkesztője. Az 1990-es években részt vett a Levegő Munkacsoport munkájában. Az orvostudományok kandidátusa, 1975 óta doktora. Ökofilozófiával, általános rendszerelmélettel és környezetvédelemmel foglalkozik.
Főbb művei: A jót választanod kell (1996), Vissza a kozmikus rendhez (2000). Fölforgató konzervativizmus - ökológiai alapelvek (2002)
* * *
Pirosra a GAIA Sajtószemle 401. számába írt köszöntővel emlékezünk:
Piros nyolcvanadik születés napjára
Most ünnepli nyolcvanadik születés napját dr.György Lajos kutatóorvos. Egy MTI hírként talán el is siklana egy átlagos újságolvasó szeme a hír felett. De ha azt írjuk a mozgalom listán, hogy Piros nyolcvan éves , sokaknak megakadna rajta a szeme. Őt ugyanis a zöld mozgalomban mindenki csak Piros néven ismeri.
Huszonhárom éve az ő kezdeményezésére alakult meg az ETK – akkori nevén ELTE Természetvédelmi Klub, ma Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület. Aztán az ETK keretei között elkezdte szerkeszteni a GAIA Sajtószemlét (Sajtszemlét), amelynek eddig 400 száma jelent meg. A 401. számot most Piros köszöntésével kezdhetjük.
Piros a hazai zöld mozgalom egyik szellemi atyja. A mozgalomban jónéhányan a Sajtszemlében megjelent írásain, előadásain, könyvein és a vele folytatott beszélgetéseken nőttünk fel. Számomra elsősorban az ökofilozófiai, bölcseleti írásai, gondolatai a legfontosabbak . Az Ökotájban pár évvel ezelőtt Pirossal megjelent beszélgetésben tanítóként határozza meg magát, és kiemeli, hogy a tanító a legtöbbet tanítványaitól, embertársaitól tanul. Peccei nyomán mindig azt hangoztatta, hogy a fiatalokban nyugszik a remény, az ETK-t is azért alapította meg akkori fiatal egyetemista társaival. És a nyolcvan év ellenére Piros ugyanolyan fiatal maradt, mint amilyenek azok voltak , akikkel együtt az ETK-t és a Sajtszemlét indította.
Ma is tele van energiával, ötletekkel. Egyike volt az oknak, akik felvetették, hogy Sólyom Lászlót jelöljük köztársasági elnöknek. Valószínűleg ő maga sem gondolta, hogy ez egy sikeres vállalkozás lesz , és alig egy évvel később Sólyom már köztársasági elnökként köszönti őt nyolcvanadik születés napján.
Pár évvel ezelőtti balesete után átadta másnak a Sajtszemle szerkesztését, de nem bírta ki, hogy ne folytassa a napi, heti és havi sajtószemlézését, és drótlevélben elkezdte terjeszteni Olvasónaplóját, amely már túl van az ötszázadik számon. Isten éltesse Pirost még sokáig!
GAIA Sajtószemle, 2006. április.
* * *
A Greenfo megemlékezése Pirosról: Eltávozott György Lajos
- 4155 reads
-

- Calendar


Nyugodjék békében!
Nyugodjék békében!
Egy nagy tanito
Egy nagy tanito távozott.
Örökifju volt szellemében és kortalan.Nyugodjék békében.
Ui: Akik ismerték és értették a gondolatait, megörzik a tanitását és továbbviszik.
>i<
Pappmisi Kívánok neki
Pappmisi
Kívánok neki boldog nyugalmat!
Csak a fenti írásokból ismerhettem meg, és abból arra következtetek, hogy sajnos nélküle nem csak kevesebben, hanem kevesebbek vagyunk.
Nyugtassa Isten!
Piros mindig velünk
Piros mindig velünk marad!
Ma este Stephanievel beszélgettem Skype-on, aki a verespataki Alburnus Maior egyesület kulcsembere. Valahogy a végén felmerült bennem, hogy megemlítsem neki Piros halálát. Annakidején meséltem már neki Pirosról, mert a Sajtszemlében Piros nagyon sokszor fordított az Ecologistből, amelynek alapító főszerkesztője Edward Glodsmith volt, akivel jónéhány évvel ezelőtt Steph is dolgozott együtt. Többek között ő segített Goldsmithnek, The Way című könyve új kiadását előkészíteni. Amikor négy évvel ezelőtt Londonban jártunk az Európai Társadalmi Fórumon, meglátogattuk Goldsmithéket is. Amikor megemlítettem Goldsmithnek, hogy a GAIA Sajtszemlében Piros rendszeresen fordított az Ecologitstből, Teddy adott nekem egy példány a The Way c. könyvből. Most elmeséltem Stephnek, hogy nagyon szeretem azt a könyvet, és nlhány alkalommal fordítottam is belőle a Csillagnaplóban. (pl.: Csillagnapló 18.: Az ökológia emocionális). Lehet, hogy Piros búcsúztatásán fel fogom olvasni ezt a részt...
Sajnos, az elmúlt két évben nem nagyon volt energiám folytatni a Gaia Sajtszemle szerkesztését, viszont most úgy érvem, hogy kicsit módosult formában, nem PDF-ben, kiadványszerkesztővel, hanem blog formában mégiscsak folytatni kellene. Ennyivel tartozom Piros emlékének. (Egyébként is, pár évvel ezelőtti balesete után, amikor már nem volt energiája a Sajtszemle szerkesztésére, Piros azért tovább folytatta az általa olvasottak közzétételét az Olvassónapló sorozatban, eleinte a [global] listán, majd egy saját levelezőlistán is terjesztette. tulajdonképpen az Olvasónaplót blognak is nevezhetnék, csak az nem weblog volt, hanem levelezőlistás olvasónapló.
Simonyi Béla egyébként néhány napja felvetette, hogy jó lenne összegyűjteni Piros olvasónapló sorozatának összes darabját, és közzétenni a világhálón. Reméljük, sikerül.
Mindenesetre, azt hiszem, talán még ma létrehozok egy GAIA Sajtószemle csoportot itt az LMV-n, és Piros emlékére megpróbálom folytatni a Sajtszemle hagyományait, ezúttal blog formában. Reméljük, az is megoldható lesz majd valahogy, hogy akár közösen szerkeszthessük majd ezt a blogot, mint ahogy a mai modern bloggyűjtő helyeken ez lehetséges ma már...
A gépemen megvan Piros
A gépemen megvan Piros jónéhány régebbi írása, amelyek többsége nyomtatásban (régebbi folyóiratok, 3 könyv) megjelent korábban, de a neten nagy részük még nem elérhető. Azt hiszem, szép lassan felteszem majd őket az LMV-re.
Azt hiszem, azokkal kezdem, amely a Fölforgató konzervativizmus - ökológiai alapelvek (2002) c. kötetben jelent meg.
Isten nyugosztalja Pirost.
Isten nyugosztalja Pirost. Nagyszerű ember volt.
Kerestem egy Skolimowski
Kerestem egy Skolimowski idézetet, amely emlékeim a Sajtszemlében jelent meg valamikor, így bukkantam rá, hogy Piros
Vissza a kozmikus rendhez c. 2000-ben megjelent kötete letölthető a Föld Napja Alapítvány honlapjáról. Ajánlom mindenkinek!
Henrik Skolimowski: Kulcs a boldogsághoz c. írása a könyv 99-100. oldalán olvasható.
Post new comment